Az Álarcos énekes című műsor döntőjében fény derült a verseny banánjának kilétére, a nyertes jelmez alatt pedig az ezerarcú Miller Dávid rejtőzött. Az előadó hétről hétre kápráztatta el a nézőket és a nyomozókat fantasztikus hangjával, a megérdemelt győzelmet pedig egy vadiúj saját felvétellel ünnepli meg.
A fülbemászó, elektro-pop alapnak és Dávid karakteres hangszínének köszönhetően a „Fény” kifejezetten rádióbarát track lett.
„A dal olyan belső dolgokról szól, amikről eddig nem igazán beszéltem, és most nagyon felszabadító volt ezeket kiadni magamból”- kezdi Dávid. „Sok dologgal küzdök az életemben, ami kívülről nem is látszik talán - ennek ellenére nem akartam egy szenvedős zenét. Azt szerettem volna, hogy legyenek benne oldópontok, úgy, ahogy az életemben is vannak. Nagyon jó érzés hallgatni, mert ez tényleg én vagyok”- tette hozzá.
Dávid igazi tehetség: autodidakta módon tanult zenélni és énekelni, majd tavaly unokatestvérével közösen megalapították a Das Funk zenekart. A stílusokat zseniálisan ötvöző csapat legutóbb egy hónapja jelentkezett új dallal, melynek címe „Műanyag sláger”.
Az énekes sokoldalúságát csak fokozza, hogy több hazai filmben és sorozatban is játszott, de a külföldi szerepek sem kerülték el, így például már Jennifer Lawrence vagy Richard Armitage oldalán is láthatták őt a nézők.A legfrissebb hírek szerint Dávid saját tv műsort is kap hamarosan, melyben az RTL-es sorozatok kulisszáiba fog betekinteni.