A finom és könnyed jazzdalt még 2019 nyarán rögzítették a budapesti Sonic Garden Stúdióban Pálfi Balázs vezetésével.
A felvétel nívós gárdával készült: többek között Rátonyi Róbert, Szendőfi Péter, Fonay Tibor és Dandó Zolika közreműködésével, akikkel az énekesnő korábban már dolgozott együtt az "I Am Leaving (Elmegyek)" című magyar népdal feldolgozásán, illetve a dalszerzőnő által az X-Faktoros Balogh Eszter bemutatkozó EP-jére írt "Egy karnyújtás a boldogság" című dalán is.
Érdekesség, hogy azon kívül, hogy Claudia profi énekes és dalszerző, orvosi diplomával és PhD-vel is rendelkezik, illetve a mindennapokban pszichiáterként is praktizál, ami mindenképp ritkaság a hazai, de még a nemzetközi könnyűzenei szakmában is.
Claudia jelenleg a harmadik lemezének utolsó simításain dolgozik, melynek tavaszi megjelenését a koronavírus járványra való tekintettel ideiglenesen elhalasztotta.
Annyit azért elárult, hogy a lemez a "Fix You" címet viseli, és első két albumának ("Enough", "Fire") zenei folytatása, illetve egyben tematikai lezárása is.