„A „Rabod vagyok” már elég régóta állt a fiókomban. Két évvel ezelőtt készült el az első verziója, amit azóta természetesen újra énekeltem és hangszereltem. Úgy érzem, most eljött az idő, hogy megmutassam a közönségnek” – mondta Ya Ou. – „Teljesen más, mint az eddigi dalaim, hiszen feszes, gyors tempójú lett, lüktető refrénnel. A szöveget Papp Péter írta, a zenei alapot pedig a saját dallamomhoz Ferencz Péter ’Peet’ barátommal készítettük.”
YA OU-t 2012-ben ismerhette meg a közönség az X-Faktorban, amikor a ByTheWay nevű formációban énekelt, amellyel BRAVO Otto díjat is nyert „az év felfedezettje” kategóriában. Tavaly pedig a TV2 Sztárban Sztár leszek! produkciójában remekelt hétről hétre, ahol egyenesen a második helyig menetelt a sokszínű énekes. Azóta sem pihen, folyamatosan jelentkezik jobbnál jobb kiadványokkal. Legutóbb Miskovits Marci „Anyu” című dalában tűnt fel, de pár hónapja jelentette meg „Légy valaki másnak” című különleges szerzeményét is.