Az Attila Talan zenekar "TLN" című lemeze egy nemzetközi csapat segítségével Németországban jelent meg, első slágerük pedig nemcsak Magyarországon került a rádiók játszási listájára, hanem Németországban és - egy kis szerencsének köszönhetően - Portugáliában is. A német zenei szaklapok és országos újságok elismerően írtak a magyar zenekarról. A "Superhuman" című felvétel az egyik legérzelmesebb dal a lemezről, műfaját illetőleg azoknak is ajánljuk, akik még csak most barátkoznak a rockos életérzéssel. A "Superhuman" című újdonság, egy ojan dal, mely korunk egyik legbelsőbb kihívásával foglalkozik: arról szól, hogy nem lehetünk mindig és mindenben "szuperemberek".
Lépés Rádió - Ocho Macho Interjú
Lépés Rádió - Interjú a Malevil Együttessel!
Children Of Distance Interjú - A Lépés Rádióban!
Interjú a Cairo Együttessel
Lépés Rádió - Interjú a Lily In Wonderland formációval a Lépés Magyar Top 20-ban!
Lépés Rádió - Sztárvendég: Opitz Barbi
Kertész Iván Interjú a Lépés Rádióban!
Lépés Rádió - Interjú a Follow The Flow formációból FuraCsé-vel!
Lépés Rádió - Interjú az YesYes Formációval
Interjú Sabinával a Lépés Rádió - Lépés Magyar Top 20-as műsorában!
Lépés Rádió - Interjú Kassai Lajossal Készítette: Kriszta
Lépés Rádió - Sztáróra (Medix interjú)
Lépés Rádió - Interjú Szőcs Renátával
Lépés Rádió - Interjú Lobó-Szalóky Lázárral
Lépés Rádió - Interjú a 3Land formációval!
Lépés Rádió - Interjú Mészáros Tamással
Lépés Rádió - Lépés Magyar Top 20 műsorának vendége volt a Rubi Harlem!
Lépés Rádió - Talk2Night interjú
Interjú a Sugarloaf Zenekarral a Lépés Rádió - Lépés Magyar Top 20-as műsorában!
Interjú Turcsányi Tibivel és Sebestyén Katjával a Lépés Rádióban!
Lépés Rádió - Antal Tímea Interjú
Lépés Rádió - Interjú Pataki Attilával az Edda Művek Frontemberével
Dallos Bogi a Lépés Rádióban!
Gombos Edina a Lépés Rádióban!
Kertész Iván és Gór-Nagy Era a Lépés Rádióban!
Lépjünk a Holdra a Lépés Rádióval!
Caroline Street -Interjú és Dalpremier a Lépés Rádióban!
Dalpremier a Lépés Rádióban! - Balázs Pali - Vár rám az élet!
Interjú - Hevesi Tamással
Lépés Rádió - Interjú Judy-val. Készítette: Kövér Renáta
Cozombolis - Interjú Készítette.: Kövér Renáta
Interjú Lobó-Szalóki Lázárral a Dirty Slippers Frontemberével
Lépés Rádió - Interjú Lutfi Amang Balázs énekessel
Lépjünk a holdra a Lépés Rádióban 2. interjú
Interjú Bánhidi Andrással!
Lépés Rádió - Beszélgetés Napsugár Anna Jeltáncművésszel és Énekesnővel
Lépés Rádió-Interjú a Happy Gang-ból Cory-val
Lépés Rádió - Interjú a Balkán Fanatik együttes énekesnőjével (Készítette: Reni)
Lépés Rádió - Interjú Speri Norberttel (Készítette: Robi)
Talán Attila, a fiatal rockénekes egyre nagyobb sikereket ér el Európában.
Nézd meg itt a videóklipet!
Megjelent: 502 alkalommal
Utoljára frissítve:2019. április 09., Kedd 19:13
Legfrissebbek a szerzőtől:Holló Róbert
Tovább a kategóriában:
« Zoli Vekony & Michelle Lewin feat. Yinka Williams - Free Your Mind
Kasza Tibi feat. Rico - Legyünk úgy, mint régen »
Új hozzászólás
Kérjük töltsön ki minden kötelező mezőt, amit csillag (*) jelöl. A HTML használata nem engedélyezett.