A magyar DJ/producer/dalszerző Laskai Viktor a születésnapot rendhagyó módon ünnepli, a Szép zajok című dalt ugyanis önállóan adja elő. „Az új szám egyfajta summázása az elmúlt 10 évemnek, mióta kitaláltam a SuperStereo művésznevet. Ezt mindenképpen én szerettem volna előadni, mert úgy gondolom, ezek a gondolatok csak az én számból hangzanak hitelesen.” A dal valódi kuriózumnak számít, Viktor ugyanis nem tervezi, hogy rendszeresen mikrofon elé áll. „A jövőben nem tervezek magamnak szóló rapkarriert. A SuperStereo alteregóm megmarad a pop-os, modern, rádióbarát világban, de nem kizárt, hogy egy-egy dalban még felcsendül a hangom. Továbbra is szeretnék tehetséges hazai előadókkal dolgozni, és a következő tíz évben is sok "Bent a neved"-et írni.” A „Bent a neved” SuperStereo egyik legnagyobb dobbantása, amit Dével, vagyis Darabos Dáviddal rögzített 2015-ben. A szerzemény évek óta a rádiók egyik kedvenc slágere, hónapokon keresztül vezette a lejátszási listákat, a videómegosztón pedig közel húszmilliós megtekintést generált.
Lépés Rádió - Ocho Macho Interjú
Lépés Rádió - Interjú a Malevil Együttessel!
Children Of Distance Interjú - A Lépés Rádióban!
Interjú a Cairo Együttessel
Lépés Rádió - Interjú a Lily In Wonderland formációval a Lépés Magyar Top 20-ban!
Lépés Rádió - Sztárvendég: Opitz Barbi
Kertész Iván Interjú a Lépés Rádióban!
Lépés Rádió - Interjú a Follow The Flow formációból FuraCsé-vel!
Lépés Rádió - Interjú az YesYes Formációval
Interjú Sabinával a Lépés Rádió - Lépés Magyar Top 20-as műsorában!
Lépés Rádió - Interjú Kassai Lajossal Készítette: Kriszta
Lépés Rádió - Sztáróra (Medix interjú)
Lépés Rádió - Interjú Szőcs Renátával
Lépés Rádió - Interjú Lobó-Szalóky Lázárral
Lépés Rádió - Interjú a 3Land formációval!
Lépés Rádió - Interjú Mészáros Tamással
Lépés Rádió - Lépés Magyar Top 20 műsorának vendége volt a Rubi Harlem!
Lépés Rádió - Talk2Night interjú
Interjú a Sugarloaf Zenekarral a Lépés Rádió - Lépés Magyar Top 20-as műsorában!
Interjú Turcsányi Tibivel és Sebestyén Katjával a Lépés Rádióban!
Lépés Rádió - Antal Tímea Interjú
Lépés Rádió - Interjú Pataki Attilával az Edda Művek Frontemberével
Dallos Bogi a Lépés Rádióban!
Gombos Edina a Lépés Rádióban!
Kertész Iván és Gór-Nagy Era a Lépés Rádióban!
Lépjünk a Holdra a Lépés Rádióval!
Caroline Street -Interjú és Dalpremier a Lépés Rádióban!
Dalpremier a Lépés Rádióban! - Balázs Pali - Vár rám az élet!
Interjú - Hevesi Tamással
Lépés Rádió - Interjú Judy-val. Készítette: Kövér Renáta
Cozombolis - Interjú Készítette.: Kövér Renáta
Interjú Lobó-Szalóki Lázárral a Dirty Slippers Frontemberével
Lépés Rádió - Interjú Lutfi Amang Balázs énekessel
Lépjünk a holdra a Lépés Rádióban 2. interjú
Interjú Bánhidi Andrással!
Lépés Rádió - Beszélgetés Napsugár Anna Jeltáncművésszel és Énekesnővel
Lépés Rádió-Interjú a Happy Gang-ból Cory-val
Lépés Rádió - Interjú a Balkán Fanatik együttes énekesnőjével (Készítette: Reni)
Lépés Rádió - Interjú Speri Norberttel (Készítette: Robi)
Jubileumi dallal ünnepli 10 éves születésnapját SuperStereo.
Nézzétek meg a „Szép zajok” című új dal videóját!
Megjelent: 453 alkalommal
Utoljára frissítve:2019. január 06., Vasárnap 14:19
Legfrissebbek a szerzőtől:Holló Róbert
Új hozzászólás
Kérjük töltsön ki minden kötelező mezőt, amit csillag (*) jelöl. A HTML használata nem engedélyezett.