Megjelent Kökény Attila és Rakonczai Viktor "Bűnös szerelem" című dala, melyet a Sztárban Sztár 9. évadának döntőjében mutattak be. A szerzeményhez videóklipet is forgattak.
Lesd meg itt a "Bűnös szerelem" című felvétel videóját és ha neked is tetszik a dal, akkor szavazz rá a Lépés Magyar Top 20-as listánkon!
Az új projekt különlegessége, hogy Attila és Viktor immár 15 éve ismerik egymást, de még soha nem adtak ki közös klipet, és ilyen formában dalt sem. Többször dolgoztak együtt, Rakonczai Viktor írta az énekes "Nincs semmi másom" című slágerét is. Mindketten a "romantikus, míves zenei világ" szerelmesei, így minden alkalommal gördülékeny köztük az együttműködés.
"Attila volt ennek a katalizátora. Azt mondta, hogy ezúttal nem azt szeretné, hogy megírjak neki egy újabb dalt, amivel ő elmehet fellépni, hanem tényleg 'kirángatott' a stúdióból, és kérte, hogy vigyük közösen ezt a felvételt innentől kezdve" - mesélte Viktor a Petőfi TV műsorában.