Nyomtatás
2019. április 27., Szombat 19:49

Josh & Desperado - Tőled kaptam én

Írta:
Értékelés:
(0 szavazat)

Josh és a Desperado viszonya hosszú évek óta nagyon baráti, így nem meglepő, hogy most egy közös dallal jelentkeztek.
Nézd meg itt az újradolgozott "Tőled kaptam én" című dal videóklipjét!

A "Tőled kaptam én" című felvétel ismerős lehet a magyar zenei élet követőinek, hiszen ez a dal a 2000-es évek elején hódított a hazai klubokban és rádiókban egyaránt. Kevesen tudják azonban, hogy a dal szerzőként Josh nevéhez fűződik.
"A Desperadóval már évek óta beszélgettünk együttműködésről, de ez valahogy mindig tolódott. Egy kicsit visszaemlékezős, kicsit retró életérzéssel frissített dalban gondolkodtunk, és mivel a 'Tőled kaptam én' mindenki kedvence volt, úgy döntöttünk, hogy letisztult, lassú dalként újra értelmezzük. Szerencsére nagyon jól fogadták a Radio Mix verziót, és a hazai DJ-k azon része, akik még játszanak magyar dalokat, rögtön keresni kezdték a remixet. Így napvilágot látott egy igazi 2000-es évek hangulatát idéző 2000's Dance Remix is, amit azóta már pörgetnek a hazai klubok magyar és sláger bulijaiban" - mondja Josh.

Megjelent: 354 alkalommal Utoljára frissítve:2019. április 27., Szombat 19:49
Holló Róbert

Legfrissebbek a szerzőtől:Holló Róbert

Kapcsolódó elemek