Vörös Renátó első szólólemeze 2017-ben jelent meg, tavaszköszöntőként pedig elkészült az új lemez előfutára, amelyhez a klip sokkal rockosabb hangzás- és látványvilágot kapott, mint az előző kislemez, ehhez mérten elég zúzósra sikeredett. A videóban feltűnik Virág András, világ- és Europa bajnoki érmes karatés, aki legprofibb technikáit mutatja be, de végigkövethetjük 12 élő koncert hangulatát is. Vörös Renátó nevét talán nem kell bemutatni azoknak, akik jártasak a cinematográfia világában, hiszen évek óta adja a nevét és tehetségét zenei videókhoz, ismeretterjesztő és természetfilmekhez és egyéb, filmes projektekhez alkotóként, rendezőként, művészeti vezetőként. Dolgozott többek között a Republic-kal is, legutóbbi közös munkájuk már aranylemez. Néhány éve szólóénekesként is megismerhette a közönség.