A jóképű előadó Eric Essebaggel hozta össze a „Sexover” című tracket, amit Viktor különleges hangszíne mellett egy csipetnyi elektromos gitár tesz igazán túlfűtötté. Viktor 2008-ban robbant be a köztudatba, amikor megnyerte a Megasztár negyedik szériáját. A New York-ban született tehetséges énekes-dalszerző karrierje azóta töretlenül ível felfelé. Miután 2014-ben elnyerte a legjobb férfi előadónak járó VIVA Comet díjat, Viktor a „The Voice” amerikai színpadán is megcsillogtatta hangját, ahol egészen az élő adásig jutott. Az énekes olyan slágerekkel hódította meg a magyar közönség szívét, mint a „Solo”, a „Fire” és a „Crazy”, vagy a Majkával és Curtis-szel közösen készült „Hatodik emelet” és „Füttyös”. Viktor jelenleg – a „Király utca” című, áprilisban kiadott felvétel után – további magyar nyelvű szólódalokon és kollaborációkon dolgozik, de ezzel egyidőben angol számokat is megjelentet.