Szerelmi vallomással mutatkozik be Hesz Ádám. A „Micsoda lány” egy buszmegállóban történt találkozásból induló románcot mesél el.
Hallgassátok meg itt a dalt!
A frissen debütált énekes-dalszerzőre muszáj odafigyelni, ugyanis zenei tehetsége mellett szerethető karaktere teszi egyedülállóvá produkcióját. Az Ed
Sheeranre hajazó „jó fiú” már gyerekkora óta gitározik, énekelni pedig 17 évesen kezdett. Hosszú ideje foglalkozik dalszerzéssel és szövegírással is, olyan
elismert hazai underground előadókkal dolgozott együtt, mint Tkyd, Day, Antal és a Hősök. Jelenleg saját zenekarával koncertezik, ami Hesz Ádám Akusztik
néven fut.
A „Micsoda lány” című felvételt egy korábbi utazás ihlette a másfél órás Paks-Budapest útvonalon. Az akusztikus gitárra írt dalt Ádám az Irie Maffia egykori
alapító-basszusgitárosával, Havas Miklóssal közösen hangszerelte. A most már Mikoo néven tevékenykedő producer bemutatkozó EP-jét az amerikai énekes-dalszerzővel,
Mickey Shiloh-val (Janet Jackson, Britney Spears, Iggy Azealia) együtt alkotta. Mikoo szólóprojektjein kívül másokkal is dolgozik együtt, többek között
a Compact Disco frontemberével, Walko Csabával készített közös tracket.
A Hesz Ádám dalához készült romantikus hangulatú, animált klip az énekes fejében lejátszódó víziót követi végig, amely egy buszmegállóban kezdődik és végződik.
Egy olyan lánnyal való találkozás és elkalandozás berkein belül bontakozik ki a történet, aki teljesen megbolondítja főhősünket. A videóban elkísérhetjük
a párt „közös” kalandjaikon, és velük együtt járhatjuk be a nagyvilágot.
A „Micsoda lány” egy lágy lüktetésű elektro-pop track, amely tökéletesen bemutatja Hesz Ádám megjegyezhető, bársonyos és egyben érces hangját. A drop pedig
egyenesen bomba lett!