Julian Kid fiatal kora (15) ellenére rövid idő alatt letette a névjegyét a hazai elektronikus zenében.
Most megérkezett legújabb műve, mely a "Nasty Swing" címet kapta és már is bele hallgathatsz itt!
Nemzetközi szintű produkciói hamar népszerűvé váltak és meghozták az ismertséget az ifjú DJ/producer számára. Dalai elsősorban a Magyarországon igen divatos deep house keretein belül készülnek, munkáját trendi, minőségi hangzás és muzikalitás jellemzi.
Legújabb, "Dreams" című felvételét pár hete tárta a nyilvánosság elé, amely ismerősen csenghet a közönség számára. Az egykori slágert új énekhanggal, a rá jellemző dinamizmussal és hangzásvilággal fűszerezte meg és gondolta újra.
A "Dreams" című újdonság pár hét után már a legnagyobb rádiók kínálatában szerepel, és több rangos slágerlistán is helyet kapott.