Nyomtatás
2023. április 20., Csütörtök 21:45

Konyhafelújítás közben egy 400 éves falfestményre bukkantak

Írta:
Értékelés:
(0 szavazat)

Konyhafelújítás közben bukkantak rá egy 400 éves, „nemzeti jelentőségű” falfestményre az északkelet-angliai York belvárosának egyik lakásában – írta meg a Guardian című brit lap.

konyhafelújítás Konyhafelújítás közben egy 400 éves falfestményre bukkantak | Online Rádió - Egy Lépéssel Közelebb Hozzád! _ LépésRádió

A Micklegate utcai lakás konyhájának szétbontásakor a felújítást végző szakemberek pillantották meg először a konyhaszekrény mögötti falfelületen az 1660-as évekből származó festményt, amely Francis Quarles költő 1635-ben kiadott Emblémák című könyvének jeleneteit eleveníti meg. Először azt hitték, talán egy nagyon régi, viktoriánus korabeli tapéta lehet, de aztán egyértelművé vált, hogy a mintákat a falra rajzolták. Kiderült, hogy a fal régebbi, mint a körülötte levő épületrészek.

Luke Budworth, a lakás tulajdonosa elmondta, hogy korábban is észlelték, hogy a fal egy része szokatlanul fest, de ezt mindig azzal magyarázták, hogy a lakás maga eléggé rozzant állapotú, mert annyiféle célra használták már az épületet a korábbi évszázadok során. Arra nem számítottak, hogy egy napon ilyen izgalmas felfedezést tesznek.

A falfestmény tavaly került napvilágra, és azóta minden részletét felfedték. A lakás tulajdonosa elmondta, hogy bár csodálatos érzés, hogy az otthonát egy ilyen falfestmény díszíti, sajnos nem kapott anyagi támogatást arra, hogy szakszerűen képes legyen megóvni a 400 éves műalkotás állagát. A műemlékvédelmi hatóságtól mindössze ahhoz kapott segítséget, hogy újra letakarják a falfestményt, nehogy megsérüljön. A dolgot úgy oldották meg végül, hogy magas felbontású másolatot nyomtattak a képről, és azt helyezték fel védőrétegként a falra.

A Micklegate utcában található lakás tulajdonosa reménykedik abban, hogy az eset felkelti azoknak a kutatóknak az érdeklődését, akik szívesen bevennék a falfestményeket valamilyen kísérleti állagmegőrző projektbe. Ezenkívül bíznak abban is, hogy a Micklegate többi műemléképületének lakói is felfigyelnek a falfestmény felfedezésére, és számukra is kiderülhet, hogy lakásuk falai is rejthetnek hasonló kincseket.

A felfedezés nagy felhajtást keltett a városban, és a helyi történelmi társaság tagjai már nagyon kíváncsiak az Emblémák című könyvvel kapcsolatos további információkra.

Forrás: MTI, nlc.hu

Megjelent: 181 alkalommal
Holló Róbert

Legfrissebbek a szerzőtől:Holló Róbert

Kapcsolódó elemek