Nyomtatás
2023. március 10., Péntek 09:56

Kitiltják a 10 évesnél fiatalabb gyerekeket egy New Jersey-i étteremből

Írta:
Értékelés:
(0 szavazat)

Ha valaki nem szeret úgy étterembe menni, hogy közben minden irányból zsivajt hall, evőeszköz csörömpölést, ne adj isten gyereksírást, annak tudunk ajánlani egy helyet.

Már persze, ha épp New Jersey-ben tartózkodik. Az itteni Nettie’s House of Spaghetti nevű étterem ugyanis húzott egy elég merészet és bejelentette, hogy március 8-tól nem engedik be a helyre a 10 évnél fiatalabb gyerekeket.

Az erről szóló Facebook-bejegyzésben azt írták: „Szeretjük a gyerekeket. Tényleg nagyon szeretjük őket. De az utóbbi időben rendkívül nagy kihívást jelent a fogadásuk.”

A posztban aztán részletezik, hogy mivel van problémájuk. Megemlítik az állandó ricsajt, az etetőszékek miatt kialakuló helyhiányokat és az állandó rendetlenséget is, amit rendszerint a személyzetnek kell eltüntetnie a gyerekek után. A posztban úgy fogalmaznak, nem könnyen hozták meg a döntést, de néhány közelmúltbeli – nem részletezett – esemény arra sarkallta őket, hogy drasztikus változtatásokat eszközöljenek.

Az étterem részéről tudják, hogy sokakat fel fognak zaklatni ezzel a lépéssel, de nem tágítanak. A reakciók ugyanakkor nagyrészt pozitívak a közösségi médiában: többen kiemelték, hogy a hely azt enged be magához, akit akar, így ebbe a döntésbe sem köthet bele igazából, egykori és jelenlegi vendéglátósok pedig csak megerősíteni tudták az étterem aggályait, így ők is maximálisan támogatják a döntést.