Nyomtatás
2022. június 06., Hétfő 19:06

“Elengedtem, hogy túl komolyan vegyem magam” - megjelent Ohnody második nagylemeze

Írta:
Értékelés:
(0 szavazat)

Hegyi Dóri, azaz Ohnody a szakma és a közönség által is elismert 2020-as debütáló lemeze óta rengeteget változott mind zeneileg, mind a dalaiban megjelenő témákhoz való hozzáállásában.

Elengedtem,-hogy-túl-komolyan-vegyem-magam-megjelent-Ohnody-második-nagylemeze “Elengedtem, hogy túl komolyan vegyem magam” - megjelent Ohnody második nagylemeze | Online Rádió - Egy Lépéssel Közelebb Hozzád! _ LépésRádió

Ennek lenyomata jelenik most meg a Sietünk meghalni című második albumán, ami bár továbbra is szívbemarkolóan őszinte, de összességében egy kiegyensúlyozottabb képet mutat. Egyszerre jelenik meg rajta a halál és a szeretet, az egymástól való elidegenítés és tárgyiasítás, de helyet kapott egy olyan dal is, ami Dóri másfél hónapos unokaöccséről szól.

Az elmúlt két év a pandémia okozta lassulás nyugalmáról, majd az azt követő gyorsulás feszültsége közötti egyensúly kialakításáról szólt. A Sietünk meghalni változatosságához nagyban hozzájárult ez a különös, mindannyiunk számára ismeretlen időszak is, Ohnody a lemezt ugyanis még 2020-ban kezdte el írni. A korábban megjelent két kislemezdal (Az unoka című nagyjátékfilmhez készült Szívemben Őrzöm és a Távolról Domb) is már a skála két végét vetítette előre, és ezt árnyalja tovább a lemez egésze. Az első albumhoz hasonlóan rengeteg féle érzelem érhető benne tetten, a korábbinál azonban letisztultabb formában, melyet ezúttal Doór Matyi (Doór) produceri munkája és Gyarmati Fanny gitárjátéka egészít ki. Ohnody a zenélés mellett pszichológiát tanul, ezért fontos számára az emberi működés, elsősorban a saját működése, melynek boncolgatására a dalszövegíráson keresztül adódik lehetősége. Mindezt úgy teszi, hogy egy pillanatra sem zár be a hallgató felé, sőt, a közönség elé tárja a bonyolultabb élethelyzetek tanulságait is.

“A Mélyrepülés és a Távolról Domb például egy nagyon nehéz időszakomban született, amikor azt gondoltam, hogy megnyílt alattam a föld, és csak zuhanok a sötétben, miközben igyekszem magamat belül erősíteni, leszarni a külvilágból érkező valótlanságokat, és fókuszálni azokra a tulajdonságaimra, amik visznek előre, akármi is történik.”

A Sietünk meghalni albumon szereplő dalok változatosságához hozzájárul az is, hogy sokféleképpen születtek. Az Édesem például egészen frissen került a repertoárba: amikor Ohnody először kezébe fogta másfél hónapos unokaöccsét, egy újfajta szeretet járta át, amit azonnal dalba öntött. A lemez címadó számát pedig a Magyar Eszter (makeupbrutalism) által tervezett borító inspirálta.

“A közös beszélgetéseink mellett a dal témáját az emberek egymástól való elidegenedése, kommunikációs korlátai, illetve egymás tárgyiasítása inspirálta. Ez a jelenség nekem fájdalmas, és igyekszem felhívni a környezetem figyelmét arra, hogy mennyire fontos egymás tiszteletben tartása és megbecsülése.”

Az énekes-dalszerző személyes kedvence, a Hideg 2 - ami első albumának nagysikerű szerzeményére utal vissza - pedig egy kifejezetten kísérletező darab, amiben minden hangot egy tilinkó más tárgyakhoz való hozzáütésének, súrlódásának hangjából mintáztak. “Ez a dal egy fricska magamnak és azoknak, akik komolyan veszik magukat. Azt hiszem én ezzel a dallal tanultam meg elengedni az utóbbit.” - teszi hozzá Ohnody.

A Sietünk meghalni dalait élőben az április 16-i lemezbemutató koncerten hallhattuk, ahová Ohnody tőle megszokott módon egészen különleges színpadi produkcióval készült, vendége pedig Brenka volt.

OHNODY - Sietünk meghalni:

Megjelent: 302 alkalommal
Holló Róbert

Legfrissebbek a szerzőtől:Holló Róbert

Kapcsolódó elemek