Nyomtatás
2021. december 08., Szerda 18:48

A hazai közönségnek is bemutatja új albumát a Rise Against - június 14-én koncerteznek a Budapest Parkban

Írta:
Értékelés:
(0 szavazat)

A többszörösen arany- és platinalemezes amerikai csapat nyáron megjelent, Nowhere Generation című nagylemeze egy igazán pörgős punk rock anyag lett, ami szövegvilágában arra a társadalmi és gazdasági helyzetre koncentrál, ami a mai fiatalság számára tulajdonképpen lehetetlenné tette azt, hogy az amerikai álmot kergessék.

A-hazai-közönségnek-is-bemutatja-új-albumát-a-Rise-Against-június-14-én-koncerteznek-a-Budapest-Parkban A hazai közönségnek is bemutatja új albumát a Rise Against - június 14-én koncerteznek a Budapest Parkban | Online Rádió - Egy Lépéssel Közelebb Hozzád! _ LépésRádió

Az 1999-ben alakult Rise Against áttörését 2004-ben megjelent harmadik stúdiólemezük, a Siren Song of the Counter Culture című hozta meg, innentől kezdve albumaik sorra a Billboard 200-as listájának Top10-ébe kerültek.

Idén nyáron sorban kilencedik anyagukkal jelentkeztek , amiről a zenekar énekese/gitárosa/dalszövegírója,Tim McIlrath a következőképp mesél:

“Van ez mondás, ami mindannyiunkat végigkövet gyerekkorunkban, hogy a saját generációnk tulajdonképpen a szüleinkét viszi tovább, sőt, ha lehet, akkor egy még jobb és ígéretesebb formában. Valahogy mégis úgy tűnik, mintha az amerikai álom egy csomó embernek nem úgy sikerülne, mint ahogy az meg van írva. A fiatalok nem úgy lépkednek már a ranglétrán, ahogy az a múltban történt. Én pedig ezt maximálisan átérzem, és úgy érzem, erről beszélnünk kellene.”

A lemez mondanivalójának alapjául McIlrath bevallása szerint az szolgált, hogy rengeteget beszélgetett saját lányaival, illetve rajongóival is, így elsőkézből érzékeli azt, ahogy a generációs szakadék egyre gyorsabban növekszik, miközben a fiatalok egyre mélyebbre kerülnek a társadalmi, gazdasági és politikai bizonytalanságban. Saját bevallása szerint a lemezzel azt reméli, hogy felhívja a figyelmet erre a problémára, akkor is, ha kicsit kényelmetlenül érezzük magunkat a témától, mert nem szabad szemet hunynunk felette.

Nem ez az első alkalom, hogy a Rise Against zenekar fontos ügy mellett áll ki - ahogy fogalmaznak, az emberek őszinteséget várnak a zenétől, ami akár a változás katalizátora is lehet. Korábbi anyagaikkal egyébként olyan témákat érintettek, mint az LGBTQ jogok, állatvédelem, környezetvédelem vagy a modern hadviselés, amik miatt az NME magazin egyenesen az egyik legfontosabb punk zenekarnak kiáltotta ki őket.

A Rise Against számára különösen fontos az, hogy minél közvetlenebb kapcsolatot ápoljanak rajongóikkal - így nem volt kérdés, hogy új anyagukat élőben a magyar közönségnek is bemutatják, 2022. június 14-én a Budapest Parkban.

A jegyértékesítés október 22-én 12 órakor indult.

Jegyek: https://www.budapestpark.hu/events/riseagainst-20220614

Megjelent: 431 alkalommal
Holló Róbert

Legfrissebbek a szerzőtől:Holló Róbert

Kapcsolódó elemek