Nyomtatás
2021. augusztus 14., Szombat 14:08

Heidi Albert – Kell még fény

Írta:
Értékelés:
(0 szavazat)

Heidi Albert, vagyis a mögötte rejtőző Bognár Andi már ismerős lehet nektek: eddig a Latency zenekar énekesnőjeként adta ki felvételeit, míg a YouTube-on fantasztikus feldolgozásaival ér el egyre nagyobb közönséget.
Nézzétek meg itt a „Kell még fény” című dalának klipjét!

Heidi Albert – Kell még fény

Most szólóban mutatkozik be a különleges tehetség. Heidi csellótudásából már korábban is kaphattunk egy kis ízelítőt, bemutatkozó „Kell még fény” című számában pedig újabb színeket mutat zeneiségéből a sokrétű előadó.

„A dalt másfél éve kezdtem el írni, de valahogy nem tudtam befejezni, az akkori formájában nem tetszett, éreztem, hogy sokkal több van benne. Azt hiszem, kellett ez az idő, hogy beérjen - nem csak a zene, hanem én is, mint előadó, hiszen a „Kell még fény” a legelső felvételem szólóban”- meséli Heidi Albert, aki azt is elárulta, hogy a szerzemény eredetileg egy szerelmes dalnak indult, azonban egy kis idő elteltével az énekesnő teljesen újraírta és csak a refrént hagyta meg belőle.

„Szeretek sejtelmesen fogalmazni a dalszövegeimben, hogy az emberek könnyebben bele tudják illeszteni a mondandót a saját életükbe - éppen ezért talán nem annyira egyértelmű, de számomra ez a felvétel az örömről szól”- árulta el Andi. „Nagyon hullámzó az, hogy éppen hogy érzem magam. Van, amikor a fellegekben járok, pörgök, megyek ide-oda, hajtom magam előre, és csupa derű és pozitivitás itat át - de sosem tart túl sokáig. Erő és ellenerő, ahogy fizikából is tanultuk - sajnos a hullámvölgyek is eljönnek.”

Ez az érzelmi hullámvasút csodálatosan teljesedik ki a felvételben: Heidi különleges hangja, a fülbemászó refrén, valamint a klasszikus és modern elemekkel vegyített zenei alap izgalmas fúziót alkot.

A „Kell még fény” egy különleges klippel érkezik, amelyben Heidi Albert több arcát is láthatjuk.

„Vizuálisan is éreztetni akartam ezt a kettősséget, ezért játszottam a különböző síkok eltérő megjelenítésével a klipben, amit egyébként Sárvári Robival készítettünk, ő volt az operatőr, én pedig a vágó. A hídon megjelenő alak (akit egyébként itt a bátyám testesített meg) szimbolizálja az örömöt, efelé haladok az egész klipben. A végén láthatjuk, hogy abban a síkban, ahol én addig csak megfigyelője voltam a történéseknek, megtaláltam a motivációt, és felálltam a kanapéról” - fejti ki Heidi.

Az újdonság producere Biksi Gábor volt, aki Heidi közeli barátja és a Cloud 9+ zenekarból is ismerős lehet.

Megjelent: 424 alkalommal
Holló Róbert

Legfrissebbek a szerzőtől:Holló Róbert

Kapcsolódó elemek