Nyomtatás
2021. augusztus 03., Kedd 17:23

Azt tervezi, hogy hozzámegy egy 93 éves … csillárhoz

Írta:
Értékelés:
(0 szavazat)

Hogy miért, rejtély, hiszen így is lóghatnak együtt.

Amanda Liberty egy brit tévéműsor, a Steph’s Packed Lunch vendége volt szerelem és kapcsolat témában, azért hívták meg, mert egy csillárral van kapcsolata.

A leedsi nőnek nem a 93 éves csillár az első az életében, volt már köze egy dobszerkóhoz is és a New York-i Szabadság-szoborhoz is, miatta vette fel a Liberty nevet.

Állítja, ő objektofil, vagyis olyan ember, aki élettelen tárgyakhoz vonzódik – írtuk meg már mi is róla korábban.

Szexuális vagy érzelmi kapcsolatot el sem tud képzelni más emberrel.

Amanda az eBayen vásárolta 92 éves, német szerelmét.

Az viszont újdonság, hogy esküvőt tervez párjával, Luminere-rel, dacára a nagy korkülönbségnek – írja a LadBible.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Amanda Liberty (@chandelieraliberty) által megosztott bejegyzés

A tévéműsorban arról is beszélt, hogy ő nem úgy néz a tárgyakra, mint a legtöbb ember, ő érzékeli a belőlük áradó energiát is.

Nemcsak egy szimpla tárgy, hanem van energiája is, amit megismerhetsz. Így érzem, soha egy pillanatig nem voltam szerelmes.

Azt is elárulta, nem hirtelen jött neki a felismerés, hogy objektofil, hanem szépen lassan ere jutott. Sokáig ő sem értette magát, de elfogadta, hogy olyan, amilyen.

Liberty nem csak Luminere-ért, hanem általában odavan a csillárokért, de mikor az akkor még csak leendő párját először meglátta, két hétig nem tudta kiverni a fejéből, és végül megrendelte Németországból. És most jön majd az esküvő, de ne olyan házasságra gondoljunk esetükben, mint ami emberek között szokott megvalósulni (micsoda meglepetés!).

Ez inkább egy elköteleződés, csak a kifejezése a szeretetemnek és egy ünneplés.

Megjelent: 381 alkalommal
Holló Róbert

Legfrissebbek a szerzőtől:Holló Róbert