A budapesti Tropicariumból származó egzotikus jövevényeket már a nagyközönség is megcsodálhatja terráriumaikban.
Az Ausztráliától keletre fekvő csendes-óceáni szigetvilágban őshonos új-kaledóniai vitorlásgekkó (Correlophus ciliatus) köznapi nevét a hátsó lábai közti bőrvitorláról kapta, amely a fáról fára való ugrásban segíti. A legtöbb gekkófajjal ellentétben mindenevő: gyümölcsöket, nektárt, pollent és rovarokat egyaránt fogyaszt. További érdekessége, hogy fejétől a háta közepéig apró bőrtaraj fut végig, amelynek szem fölötti szakasza szempillára emlékeztet – innen ered másik elnevezése, a „szempillás gekkó”.
A Madagaszkáron endemikus Henkel-laposfarkúgekkó (Uroplatus henkeli) az álcázás igazi mestere, mivel, lapított alakjának, szintén lapos, levélszerű farkának és zöldes-barnás rejtőszínének köszönhetően alig különböztethető meg attól a fatörzstől vagy ágtól, amelyre éppen rátapad. Életének jelentős részét a fák biztonságában tölti, ahol rovarokra, pókfélékre és puhatestűekre vadászik, tojásait azonban a fán lakó gekkókra nem jellemző módon a talajszintre hullott levelek közé rakja.
Élőhelyük elvesztése és invazív fajok megjelenése következtében mindkét faj sebezhető besorolással szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján, a Henkel-laposfarkúgekkó pedig bekerült a washingtoni egyezmény (CITES) nemzetközi kereskedelemmel szemben védettséget adó II. mellékletébe is. A hazai állatkertek körében mindkét faj ritkaságnak számít, mivel a fővároson kívül csak Debrecenben találkozhatunk velük.
