Nyomtatás
2021. június 25., Péntek 11:00

Orális szex közben hajtott a tömegbe

Írta:
Értékelés:
(0 szavazat)

A kaliforniai férfi ittas volt, és vélhetően kábítószert is fogyasztott.

Emberöléssel és ittas vezetéssel vádolják azt a férfit, aki június 11-én három embert elgázolt egy kaliforniai étteremnél, egyikük halálát okozva.

Alex Moreno az említett pénteki napon a San Joséban található Agave Sports Bar & Grill nevű helyen italozott (és annak közelében vélhetően kokaint is fogyasztott), a 32 éves férfi egy idő után annyira botrányosan viselkedett, hogy megkérték, távozzon.

Szemtanúk szerint Moreno egy 24 éves nő társaságában hagyta el az épületet és egy parkoló pick-up teherautó felé vették az irányt. A férfi és a nő mintegy fél órát töltött a járműben,

utóbbi bevallotta, hogy orális szexet hajtott végre partnerén. Épp ezért észre sem vette, hogy a pick-up elindult, a következő emléke, hogy már húzzák ki a roncsból.

Az állítás már csak azért is fura, mert az első adatok szerint a kisteherautó – miután áthajtott a parkolón – 72 kilométer per órás sebességgel rohant bele az étterem teraszán felállított asztalokba, és az ott helyet foglaló vendégekbe.

A jármű három embert szorított az étterem falához, egyikük, egy 35 éves kolumbiai nő a kórházba szállítás után meghalt. A másik két áldozat súlyos lábsérüléseket szenvedett. Az East Bay Times című lap szerint Alex Moreno azt állította, érezte az elfogyasztott italok hatását, és az utolsó emléke, hogy elindul az étteremből az autó felé.

Alex Moreno előzetes letartóztatásban van.

Megjelent: 499 alkalommal
Holló Róbert

Legfrissebbek a szerzőtől:Holló Róbert

Kapcsolódó elemek