Ismét slágergyanús kislemezzel jelentkezik a közkedvelt, többszörös Fonogram-díj jelölt Péterfy Bori & Love Band.
Hallgass bele:
A „Ne keresd az igazit, az én voltam”
a banda 10 éves jubileumát ünneplő albumról, a Bori X-ről származik, amelyhez exkluzív telefonos app is készült. A többszörös platina-minősítésű formáció
korábbi lemezeiről olyan kitörölhetetlen slágereket ismerhettünk meg, mint a „Vámpír” és a 9 milliós YouTube nézetségű „Hajolj bele a hajamba”.
Az új stúdióalbum merőben más oldalát mutatja be a zenekarnak: szakítva a korábbi rock and roll vonallal az új lemezen a banda az elektro-pop felé vette
az irányt és most minden eddiginél dögösebb felvételekkel jelentkeztek. Így a szakítós, önállóságot hirdető kislemez már egy új, korábban nem hallott hangzásvilággal
sodorja magával a hallgatót, miközben Sarkadi Balázs frappáns dalszövege és Tövisházi Ambrus különleges hangszerelése továbbra is alaptartozékai maradtak
a ”Bori-élménynek”.
A csapat belevaló frontembere színészként is otthonosan mozog a színpadon. Bori a világhírű Krétakör színtársulat tagjaként egész Európát bejárta, és alakításáért
a francia kultúrminisztertől kapott névre szóló, elismerő levelet. Színjátszó tehetségét fantasztikusan viszi bele zenekari fellépéseibe, melyek elképesztően
izgalmasak, energiával telítettek. Boriékat legközelebb az óbudai Kobuci szezonnyitó hétvégéjén kaphatjátok el,
április 21
-én.
A dalhoz készült egy kínai-magyar szövegvideó is, ami betekintést nyújt a Bori X applikáció játékmenetébe.