Katasztrofális első randi: a tűzoltóknak kellett kimenteniük az ablakok közé szorult lányt 



Aktuális információink:

Tárhely szolgáltatónk:


Kérd kedvenc felvételed, vagy üzenj nekünk Facebookon!

Mai névnaposunk

2017. november 23. Csütörtök
Kelemen, Klementina

 
A Nap kel 07:07-kor,
nyugszik 16:07-kor.

Holnap
Emma
napja lesz.

Ugye, senkinek sem kell külön bizonygatnunk, hogy egy első randi, pláne, ha vakrandiról van szó, önmagában is kínos? Először is ott van a bizonytalanság, hogy egyáltalán tetszünk-e a másiknak. Aztán meg, hogy lesz-e miről beszélgetni. És ha ez megvan, akkor nem árt arra sem odafigyelni, hogy ha egy mód van rá, ne igyuk már le magunkat a sárga földig, miközben oldódni próbálunk a helyzetben. Nos, Liam Smith elsőrandis sztoriját olvasva garantáltan büszkén és emelt fővel gondolsz majd vissza az összes olyan első randidra, amit cikinek gondoltál. Ami a fiúval és partnerével történt, az ugyanis pusztító. Ahogy az a LadBible cikkéből kiderül, a fiatalok a Tinderen ismerkedtek össze, itt is beszélték meg, hogy egy, az otthonukhoz közeli étteremben találkoznak. A közös vacsi annyira jól sikerült, hogy a fiatalok úgy döntöttek, Liam otthonában folytatják az ismerkedést. A randi pedig innentől fordult át katasztrófába, egész pontosan onnantól, hogy a lány – akinek nevét nem hozták nyilvánosságra – elment vécére. Liam elmondása szerint ezután a következő történt: a randipartner nem tudta lehúzni a vécét, ezért a végterméket papírba csomagolta és kidobta az ablakon. Csakhogy az ablaktól fél méterre volt egy másik ablak, ami zárva volt, így „csomag” a kettő között landolt. Miután mindent elmondott Liamnak, a lány, aki egyébként amatőr tornász, úgy döntött, maga szabadítja ki a csomagot. Be is fért a két ablak közé, kiadta a fiúnak, amit ki kellett, majd ezt követően megpróbált kijönni, ám az már nem sikerült. Liam fél órán keresztül próbálta őt kimenteni: hiába. Végül kihívták a tűzoltókat, akik betörték az egyik ablakot és néhány perc alatt kiszabadították a lányt. Liam, aki azt nem árulta el, volt-e második randi, most a GoFundMe oldalon próbálja összekalapozni a betört ablak árát, mert mint mondja, az ösztöndíjából nem fogja kifizetni a javítás 200 dolláros költségét.

e-max.it: your social media marketing partner

Bejelentkezés

Kattints a Facebook, Twitter, vagy a Google ikonra és már be is léptél oldalunkra!

     

Fontos! A belépéssel egyben regisztrálod Facebook, Twitter, vagy a Google Profilodat oldalunkon! Ha nem szeretnéd Facebook, Twitter, vagy a Google Profilod oldalunkhoz csatlakoztatni akkor beléphetsz és regisztrálhatsz weblapunkra az alábbi linkre kattintva is:
Belépés és Regisztráció a Lépés Rádió Oldalára Közösségi Profil nélkül!

InterAktív - Minden ami Erotika,
Párkapcsolat és Szex!

Bannerek


http://www.AUTOalkatreszOnline24.hu
mti hirfelhasznalo
Dumanet Chat

Szuper Piac

Szavazások!

Facebook