Megjelent Tom Gregory első stúdióalbuma „Heaven in a World so Cold” címmel.
Az új korongon 11 zseniális felvétel kapott helyet - köztük a fülbemászó „What Love Is” is, melyhez romantikus klip is forgott, nézzétek meg itt!

Tom Gregory - What Love Is

A brit énekes-dalszerző 2017-ben robbant be a köztudatba „Run To You” című dalával, azóta pedig sorra jelentkezik jobbnál jobb felvételekkel. Év elején megjelent „Fingertips” című trackje is több nemzetközi chartot meghódított, Németországban hetekig vezette a toplistákat, és hazánkban is számos rádió repertoárjában találkozhattunk vele. Legutóbb a chartokat rendszeresen uraló dj-producer duóval, a VIZE-zal kollaborált, a „Never Let Me Down” pedig hihetetlenül izgalmas közös lett - csak a Spotify-on már közel 80 millió streamet generált a kiadvány.

A fent említett slágerek mellett további 11 zseniális felvétel kapott helyet az új korongon - köztük a fülbemászó „What Love Is” is, ami Tom karakteres hangszíne mellett a vidám, kora őszi hangulatot idéző gitárakkordoknak köszönhetően kifejezetten rádióbarát track lett.

Oszd meg!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
e-max.it: your social media marketing partner