Vadonatúj trackkel jelentkezett Jerome, a német producer.
Hallgassátok meg a Only Go Higher című dalt itt!

Jerome – Only Go Higher

Az elmúlt években főként rezidens DJ-ként találkozhatott vele a közönség a „Kontor Top Of The Clubs” turné keretein belül. Idén viszont már a legmenőbb fesztiválokon is megtáncoltatta a bulizni vágyókat, ahol olyan világsztárokkal osztozott a színpadon - a teljesség igénye nélkül - mint David Guetta, Armin van Buuren vagy Tiësto.

Jerome a rádiózás világában is komoly szerepet tölt be. 2014 óta pénteken és szombaton főműsoridőben hallhatjuk műsorát a Radio Hamburg frekvenciáján, aminek hallgatottsága folyamatosan növekszik. Emellett 2017 óta állandó support fellépőként van jelen a világhírű Scooter együttes turnéján. Úgy tűnik, pezseg az élet a fiatal DJ körül, a szakma pedig egyre kíváncsibban várja legújabb megjelenéseit.

Legutóbbi trackje is óriási sikert aratott a dance műfajt kedvelők körében. A „Light”-ot már több mint 4 millióan streamelték Spotify-on, valamint a platform két legnagyobb dance listáján is első helyen szerepelt a nyári sláger.

Az új, „Only Go Higher” névre keresztelt felvételen az izgalmas női vokál, a feszes tempó és a megjegyezhető drop egyvelege adja a slágergyanút.

Oszd meg cikkünket!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
e-max.it: your social media marketing partner