iTunes: http://apple.co/2f1wNE7
Apple Music: http://apple.co/2e8vbZM
Google Play: http://bit.ly/2fCgTlt

Egy Jerry Uelsmann-kép, amelyen egy büszke, történelmi kőépület látható, hatalmas gyökerekkel alátámasztva: többek között ez ihlette Jon Bon Jovit a legújabb albumuk megírására.
„Ez a kép a mi történetünket mondja el… ezért is választottuk az új lemezünk borítójául” – nyilatkozta.
Az első – még augusztusban – megjelent single az albumról, az azonos című This House Is Not For Sale volt. A producerek, John Shanks és maga Jon Bon Jovi az album nagy részét ugyanabban a New York-i stúdióban vették fel, az Avalon Studiosban, ahol az első albumuk is készült 1983-ban.
„A nehézségek, amelyeket együtt oldottunk meg az elmúlt években egyre közelebb hozta a zenekar tagjait, és szerencsére a kiadóval is jól együtt tudtunk működni – mondta Jon. Most pedig elkészült egy nagyszerű album, amely sok mindent fog elmondani, de semmit sem akar bizonyítani.”
A Bon Jovi több mint 130 millió albumot adott el világszerte, rendszeresen új himnuszokkal gazdagította a rádiókat és a slágerlistákat, a világ körüli turnéik egyeladásai pedig rekord bevételeket hoztak.

Oszd meg!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
e-max.it: your social media marketing partner