A budapesti alternatív pop-rock banda ezúttal is egy igazi hullámvasútra ültet fel bennünket. A „Gyere és nézd” a szerelem, a szeretet és a konfliktuskezelés témáit feszegeti.
Nézzétek meg az újdonsághoz készített videót itt!

AŽUR - Gyere és nézd

A nem mindennapi szövegről a zenekar énekesnője, Baka Rebeka mesélt:

„A szöveg kb. egy évvel ezelőtt született meg, és érdekes írni róla most, mert azóta sok minden változott, átrendeződött. Adott egy mindent elsöprő szerelem, tele szenvedéllyel, jóval és rosszal egyaránt. Két világ találkozik és a legfőbb kérdésem az, hogy lehet-e együtt haladni, hogy nyitottak és elfogadóak vagyunk-e egymás világára. Hogy a két fény találkozása tud-e valami újat teremteni, amiben mindenkinek jó létezni. A szeretet nem kérdés, az alap, de úgy tűnik, hogy mégsem elegendő ahhoz, hogy a krízishelyzeteket átvészeljük. Talán az a megoldás, ha külön válnak útjaink, és máshol találunk boldogságot, de talán nem. Ezt jelenleg sem tudom, csak sejtem, miközben teljesen mást érzek. Számomra bonyolult dolog vizsgálni emberi viszonyokat, amikor nyakig benne vagyok, akármennyire is próbálom kívülről szemlélni” - magyarázta Rebeka.

Az AŽUR 2016-ban alakult, és néhány év leforgása alatt megnyerte az „Öröm a zene” tehetségkutató versenyt, fellépett a VOLT-on, a Szigeten, és számos fesztiválon, de játszott már az Akvárium Nagyhallban a Bagossy Brothers előtt, valamint több éve járja az ország klubjait többek között a Lóci Játszikkal, és a Müller Péter Sziámi & Friends-zel. 2018-ban jelent meg a „Titkod vagyok én” című debütáló lemez, amelynek dalai a szerelem, a család és a barátok közötti viszonyokra építettek.

A „Gyere és nézd” azonban ezen a korongon még nem szerepelt!

Oszd meg!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
e-max.it: your social media marketing partner