Megjelent az EZ Basic formáció legújabb videóklipje, ami a zenekar legutóbbi, Sissyfuzz című albumán található "Minxx" című dalhoz készült.
Nézzétek meg a klipet itt:

Ez Basic – Minxx (klippremier)

Szarvas Árpád:
Mivel a legutóbbi, Sissyfuzz című albumon szereplő Minxx egy kicsit rendhagyó EZ Basic-szám, a megszokottnál több popos elemmel és női vokállal (a dalban Csordás Zita, a Mayberian Sanskülotts énekesnője vendégszerepel), ezért arra gondoltam, hogy a videóklipje is lehetne a megszokottnál eltérőbb, kissé meghökkentő hangulatvilágú. Klág Dáviddal már dolgoztam együtt (a négy évvel ezelőtti Unnatural című EZ Basic-dal klipjét rendezte, Jakab Juli főszereplésével), és régóta ismerjük egymást, ezért biztos voltam benne, hogy Szombat Évával együtt valami izgalmasat fognak kihozni a giallo-ihlette történetből.

RENDEZŐI PÁR MONDAT:

(Klág Dávid & Szombat Éva)
Volt egy időszak mostanában, amikor nagyon sok giallót néztünk, azaz olasz sorozatgyilkosos-nyomozós thrillert a hetvenes évekből. Egészen hihetetlen, hogy akkoriban Olaszország futószalagon gyártotta ezeket a filmeket, úgyhogy hamar eljutottunk a legismertebbktől (Mélyvörös, Ne zaklasd a kiskacsát!) a kevésbé ismertebbekig (Spasmo, Szemgolyó), amiknek egyre kevesebb értelmük van, stílusban viszont még mindig verhetetlenek. Ami még összeköti őket, az az, hogy a gyilkosságoknak mindig van valami szexuális töltete, az áldozatok prostituáltak, az elkövetők legtöbbször férfiak, a rendőrség pedig szinte kizárólag mindig azt állapítja meg az első helyszínelésnél, hogy egy szexőrült állhat a szörnyű bűntény hátterében. Aztán amikor Krisztiánnal, a főszereplővel együtt söröztünk, és elkezdett őrült módon megborsozni dolgokat, csak úgy hülyeségből, akkor állt össze a kép, hogy mi lenne, ha rendeznénk egy giallót, amiben a főszereplő nem gyilkolni akar, hanem megborsozni, és már magától a borsozás gondolatától kéjes vágy fogja fel. Amúgy is, a borsszóró egy őrületes fallikus szimbólum, ha egy kesztyűs kéz megmarkolja, akkor már mindenfélére lehet gondolni. Egyébként a borsszóró megtalálása volt a legnehezebb, a befuccsolt online rendelés, és a kétségbeesett hipermarketes kajtatás után végül a szülők szekrényében találtuk meg az ideális eszközt.

Oszd meg cikkünket!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
e-max.it: your social media marketing partner