A Zanzinger művésznév mögött megbúvó Misota Dániel 2009-be kezdett el saját dalokat írni.

Self-portrait at 24 – ironikus önarckép Zanzinger új videójában!

Az évek során zenéje igazi metamorfózison ment keresztül, aminek egyik legkiemelkedőbb állomása az volt, mikor zenekart gyűjtött maga köré. Kilenc hosszú év munkája vezetett tehát a 2018. novemberében megjelent első lemezéhez. A Seasonal Winds című anyagra azonban úgy tűnik, bőven megérte várni – az Index, a Recorder és a Phenom’enon magazin szerint is az egyik legerősebb hazai album volt az előző évből. Most pedig itt az első videoklip az albumról, ami a Self-portrait at 24 című dalhoz készült, és amelyben egy kissé komikus, lassított esést láthatunk. „A klip ötlete Ladocsi Andristól származik, és azt hiszem hasonló kíváncsiság vezérelte, mint engem a dal írása és felvételekor. A Self-Portrait at 24 egy hosszú alámerülés időszakáról szól, ami csak azért nem járt fájdalmas földbecsapódással, mert rettentően sokáig tartott. Andris munkájának nagy rajongója vagyok, mert olyan, mint a fejen talált szög és a legegyszerűbb gesztusokban és rezdülésekben talál meg valamilyen absztrakt feszültséget. Bár a dal és a klip keletkezésének kevés köze lehetett egymáshoz, mégis jól megtalálták egymást.” Zanzinger a Seasonal Winds albumot február 23-án mutatja be először élőben. A koncerten vendége The Devil’s Trade néven alkotó Makó Dávid lesz. És ez még nem minden – a Seasonal Winds egyre több figyelmet kap külföldön is. Nemrégiben a világszerte a legjobb indie-zenéket bemutató The Indie Folx playlistjére is beválogatták, illetve a legnagyobb svéd showcase-fesztiválon, a Live At Hearton is (egyelőre) egyedüli magyar fellépőként mutatkozhat be.

Self-Portrait at 24:



Seasonal Winds:

Oszd meg cikkünket!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to StumbleuponSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
e-max.it: your social media marketing partner