Ahogy ígérték, a srácok nem ültek a babérjaikon, hanem gőzerővel dolgoztak az őszi PowerSzimfonik mellett az új dalon is, ami nem más, mint az "Az utolsó hibám".
Kattints ide a "Az utolsó hibám" megtekintéséhez!


A stúdiózás végeredménye végre megérkezett!
Mint azt már megszokhattuk, az elnöki ügyek nem csak a bulizásról és a csajozásról szólnak, hiszen már eddig is több dalukban fejtegettek társadalmi kérdéseket és álltak oda olyan kényes témák mellé is, mint az, hogy mennyi gyermek veszik el évente az országban. A legújabb megjelenés az eddiginél jóval közelebb engedi a hallgatókat, mint amit a csapattól eddig megszokhattunk, Fluor részéről egyfajta vallomásként is értelmezhetünk sorokat. Kétfajta verzióban készült el a dal, az egyik a teljes zenekaros változat, a másik pedig a picivel visszafogottabb, rádiós forma.
Grandiózus, nagyzenekari körítés, illetve érett mondanivaló egyvelege az "Az utolsó hibám", amely mindezek ellenére sem lett egy szomorú dal, jóval inkább amolyan ballada a kijárt úton elkövetett-bekövetkezett hibákról, ballépésekről. Talán soha nincs utolsó, csak emlékezetes hibák, amelyekből viszont tanulhatunk a jövőre nézve. A szimfonikus zenekar csak növeli a dal mélységét, bár már pusztán a szöveget tekintve is világosan érezhető: Valódi érzések és élettapasztalat van mögötte, hiszen ezek nélkül elég nehéz vállalni a hibákat is és felnőttként az elmenekülés helyett szembenézni azokkal. A megjelenéshez - mint mindig - videó is érkezik, amit a dal stúdiófelvételén rögzítettek.
Aki élőben is szeretné meghallgatni, min is dolgozott Fluor és Diaz a temérdek nyári koncert és fesztivál mellett, az megteheti a Wellhello - PowerSzimfonik koncerten, szeptember 8-án a Budapest Parkban. Az "Az utolsó hibám" is ott fog elhangzani élőben első alkalommal nagyzenekari köntösben. Igazán különleges eseménynek és élménynek nézhetünk elébe nyár végén, amelynek felvezetője a dal megjelenése.  
Mi lesz a folytatás? Nem kell sokat várni és a WH kollektíva ismét meglepi közönségét egy friss sikerdallal, avagy egy újabb nagy durranással, hogy ne csak a hibáinkon gondolkozzunk.

Oszd meg!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
e-max.it: your social media marketing partner