Célegyenesben a “We Are Eternity” címre keresztelt bemutatkozó Sunset anyag, mely a márciusi HammerWorld lapszám mellékleteként lát majd napvilágot. Ahogy a cím is mutatja, a srácok túlnyomórészt angol szövegekkel operálnak a korongon, de természetesen magyar nyelvű szerzemények is helyet kapnak az előreláthatóan 10 dalt tartalmazó anyagon. A dalszövegeket a dobok mögött ülő Hámori Dávid (Dáci) verseiből Fehér Sándor basszusgitáros fordította. Noha az elmúlt évek során a digitális platformokon már jónéhány dalt megjelentetett az ötös, a debütáló lemezen egy kivétellel kizárólag korábban nem publikált dalok hallhatóak majd. A Motivator címre keresztelt szerzemény videoklipjét az alábbi linken keresztül tekinthetitek meg (hamarosan elérhető a digitális streaming / download oldalakon is):



Hámori Dávid (dobok):
“A „Motivator” az eddigi legpopulárisabb dalunk. Talán az első olyan szám volt, amit tisztán a lemezre írtunk és nem egy régi próbatermi dal újragondolása. A szöveg motiválni próbálja a hallgatót. Annyi csendes művész tevékenykedik a világban, akikről csak azért tudunk, mert félnek megmutatni magukat és ezért sokszor nem is alkotnak. Őket szeretnénk kimozdítani ebből az állapotból, mert az önmegvalósító emberek viszik előre a világunkat.” A zenekar január végén megkezdi országjáró turnéját a KIES zenekar társaságában, március 18-án pedig nagyszabású lemezbemutató koncertet tart a Dürer Kertben, ahova extra látvánnyal, meglepetés vendégekkel és pályafutásuk eddigi leghosszabb koncertjével készülnek!

Oszd meg cikkünket!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
e-max.it: your social media marketing partner