Debrecen állatkertjének gyűjteménye a közelmúltban ismét különleges, ritka lakóval gyarapodott, miután június 24-én az Európai Fajmegőrzési Tenyészprogram (EAZA EEP) keretében észak-kínai leopárd érkezett a Nagyerdőre a dániai Ree Park Safariból.

Tekintélyt parancsoló észak-kínai leopárd hím érkezett a Debreceni Állatkertbe! (Gyökér Máté fotója)

A Coolio névre hallgató, 2018 őszén született hím az első hetekben fokozatosan ismerkedett új környezetével, immár azonban a látogatók is megcsodálhatják kifutójában, akár egy Esti séta program keretében is.

Érdekesség, hogy Coolio apja nem más, mint az első debreceni születésű észak-kínai leopárd, aki 2009-ben költözött a dániai Ebeltoft állatkertjébe – a park új lakója tehát megörökölte felmenői egykori otthonát. Az állatkert reményei szerint idővel ő is párt kap, és ismét leopárdszaporulatról számolhatunk majd be. A 49 egyedből álló állatkerti állományt Földünk 21 másik állatkertjében mutatják be, és ezek közül csak 10 helyen élnek párban. Az ország első vidéki állatkertje 2004 óta szolgál az észak-kínai leopárdok egyik mentsváraként: ez az alfaj a hazai állatkertek közül eddig egyedül itt szaporodott sikeresen. Az intézmény néhai tenyészpárja ráadásul összesen négy alkalommal járult hozzá az európai állatkerti állomány gyarapodásához, kölykeik pedig azóta saját családot alapítottak. Az észak-kínai leopárd (Panthera pardus japonensis) az egyik legészakabbra élő leopárd-alfaj, ebből adódóan pedig trópusi társainál nagyobb testmérettel és dúsabb szőrzettel rendelkezik. Jellemzően nagyobb vadakkal, főként vaddisznóval és szarvassal táplálkozik, de a madarakat és rágcsálókat sem veti meg. A téli párzási időszakot és az anyai utódgondozást leszámítva magányosan él és erősen territoriális. A leopárd az egyik legnagyobb elterjedési területtel rendelkező nagymacskafaj, azonban az élőhely-aprózódás és az orvvadászat a kihalás szélére sodorta ezt a csodás fajt, ezért valamennyi alfaja szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján.

Oszd meg cikkünket!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
e-max.it: your social media marketing partner