A feltűnően szép kis madagaszkári gekkó mintegy két hónappal a tojásrakás után jó egészségnek örvendve kelt ki a Debreceni Állatkert Pálmaházában, november 19-én.

Madagaszkári nappali gekkó

A mindössze néhány centiméteres kis gekkó neme egyelőre ismeretlen. Az állatkert reményei szerint az év végéig még két egyeddel bővülhet az állomány, mivel újabb tojásrakást észleltek a szülőpár terráriumában. Az immár négy egyedet számláló nappaligekkó-állomány legifjabb tagját a látogatók a napokban már megtekinthetik.

Az Észak-Madagaszkár erdőségeiben őshonos madagaszkári nappali gekkó (Phelsuma grandis) 30 cm-es testhosszával a legnagyobb nappaligekkó-faj. Mint neve is mutatja, főleg nap közben aktív; vegyes étrendjét rovarok és más gerinctelenek, illetve nektárok és gyümölcsök teszik ki. Érdekessége, hogy nincs szemhéja, szemét nyalogatással tisztítja. Mivel Madagaszkár szigete erőteljesen érintett a természeti erőforrások túlzott mértékű felhasználásában, a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kihalással fenyegetett fajokat tartalmazó Vörös Listáján. Impozáns külseje miatt igen kedvelt terráriumi faj, állatkertekben ritkábban fellelhető; Magyarországon a Fővárosi Állat- és Növénykert mellett folyamatosan növekvő létszámával kizárólag a Debreceni Állatkertben található meg.

Oszd meg cikkünket!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
e-max.it: your social media marketing partner