A David Draiman vezette csapat négyéves kihagyás után 2015-ben tért vissza Immortalized című lemezével, idén októberben pedig egy új albummal (Evolution) örvendeztették meg a rajongóikat.

Így nem is lehetne aktuálisabb a csapat első magyarországi koncertje – június 25-én érkeznek a Budapest Parkba!
Több mint két évtizede alakult Chicagoban az azóta néhány tagcserén is átesett Disturbed zenekar. A legelső szárnypróbálgatásoktól kezdve figyelem övezte őket, így nem csoda, hogy 2000-ben megjelent első lemezük (The Sickness) azonnal a Billboard 200-as listájának 20. helyén landolt. Innen pedig nem volt megállás – az albumból csak az Egyesült Államokban négymillió példány fogyott, illetve a következő évben csatlakoztak Marilyn Manson európai turnéjához is. A Disturbed tényleg hihetetlen gyorsasággal nyerte meg magának a metálszínteret – két évvel később jelent meg második albumuk (Believe), ami viszont már rögtön az albumeladási lista élén nyitott. Innentől pedig azt mondhatjuk, hogy szinte hagyomány, hiszen hét sorlemezükből öt ért el #1 helyezést rögtön megjelenése után. 2009-ben megkapták első Grammy-jelölésüket is, így tulajdonképpen mind a közönségtől, mind a szakmától olyan elismeréseket söpörtek be, amit csak nagyon kevesen. 2011 októberében amerikai turnéjuk végeztél aztán úgy döntöttek, szünetet tartanak. Ez idő alatt sem maradtak természetesen távolt a zenétől, inkább csak ki-ki a maga egyéb projektjeire koncentrált. Szerencsére a srácok 2015 nyarán úgy döntöttek, ideje újra a hangjukat hallatni, így négy év hallgatás után megérkezett az Immortalized című anyaguk, ami után olyan zenekarokkal indultak turnézni, mint az Avenged Sevenfold, az In Flames vagy a Chevelle. A siker persze nem maradt el, mint ahogy a folytatás sem – 2018 októberében megérkezett friss anyaguk, az Evolution, amit a 2019-es évben egy turnéval koronáznak meg. A frontember, Draiman szerint ezúttal sokkal kevesebb állomással terveznek, mint a korábbi években, viszont ígérete szerint ezeken a bulikon rendesen odateszik magukat. Így különösen szívmelengető, hogy végre Budapest is befért a dátumok közé – a Disturbed először áll színpadra Magyarországon június 25-én a Budapest Parkban!

Oszd meg cikkünket!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
e-max.it: your social media marketing partner