Március 13-án tér vissza Budapestre a szimfonikus metal úttörője, a Therion. A svéd zenekar nemrég megjelent rockoperáját, Beloved Antichrist-ot mutatja majd be a Barba Negra Music Clubban, ahol az orosz Imperial Age is fellép The Legacy Of Atlantis című metal operájával, valamint szerepelnek a Null Positiv és a the Devil zenekarok.

A Therion együttes tagjai
Amikor a 15 éves csodagyerek, Christofer Johnsson 1987-ben, Theriont, maga sem gondolta volna, hogy éppen 30 évvel később ugyanezen a néven fejezi majd be a szimfonikus metal színtér eddigi legambíciózusabb kiadványát. A “metal operák” ugyan ma már nem számítanak szokatlannak, de Christofer igyekszik új szintre emelni a műfajt friss albumával: a monumentális, három lemezt kitöltő alkotás a Beloved Antichrist címet kapta. A kiadvány több egy konceptalbumnál: egy teljes rockoperáról beszélhetünk, amely összetett történeti szálat vezet végig, a 19. századi orosz költő és vallásfilozófus, Vlagyimir Szolovjov „Az Antikrisztus története” című könyve alapján.


Összesen 29 különböző karakter tűnik fel a dalokban, és mindegyikőjük saját énekhangot kapott, így a Therion nem csak egy nagy kórust, hanem 29 önálló énekest is bevont a felvételekbe, köztük olyan régi ismerősöket, mint Thomas Vikström, Lori Lewis és Chiara Malvestiti. Nekik köszönhetően a zenekar rajongói a Therion névvel egybeforrt, régről ismert vokálokkal is találkozhatnak, melyek mágikus zenei örvényben keverednek a sok új énekhanggal. A zenekar nemrég tette közzé a negyedik kislemezt az albumról - a Bring Her Home itt hallgatható meg:




A turnén a Therion természetesen élőben is bemutatja a rockopera néhány új dalát, ami mellett több klasszikus is előkerül a majd’ három évtizedes katalógusból. A turné vendégeként ismét feltűnik az orosz Imperial Age, amely 2016-ban már bemutatkozott a svédek vendégeként. Zenéjük hatásai között a Therion mellett a Nightwish-t, a Manowart, az Avantasiát és a Rhapsody-t lehet említeni. Ezúttal második albumukat, a The Legacy Of Atlantis című metal operát mutatják be, melynek címadó dalát itt hallgathatjuk meg:



A budapesti lemezbemutatóra március 13-án kerül sor a Barba Negra Music Clubban, ahol fellép még a Null Positiv nevű német metal banda, Koma című debütalbumával, valamint a The Devil nevű brit gótikus metal csapat.


Belépő: elővételben 5900 Ft, a koncert napján 6900 Ft
Jegyek kaphatók a Headbanger és CD Pince boltokban, a Barba Negra recepcióján

Oszd meg cikkünket!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
e-max.it: your social media marketing partner