A különös roncs évtizedek óta izgalomban tartja a szakértőket, de csak most sikerült a dolgok végére járni.

Ősi viking hajót találtak a föld alatt Bő 60 évvel ezelőtt tűnt fel először az amerikai Maine állam partjainál egy nagyjából 15 méteres hajóroncs. Megvizsgálni azonban nem tudták, mert mire odáig jutottak volna, a roncsot már nem találták sehol. Később újra feltűnt, először 1978-ban, majd 2007-ben, végül 2018-ban észlelték utoljára, amikor pár erősebb viharnak köszönhetően az óceán hullámzása hatalmas mennyiségű homokot mosott arrébb a part környékén, így a hajó újra előkerülhetett a mélyből.

A CNN értesülései szerint sok érdeklődőt frusztrált az eltűnő–feltűnő roncs rejtélye, most azonban végre sikerült a végére járni a jármű sorsának. Ez Stefan Claesson régésznek sikerült, aki különleges drónokat is bevet a nehezen megközelíthető leletek azonosításához.

A szakember sikeresen mintát tudott venni a hajóroncs megmaradt deszkáiból, és azt elvitték a Cornell University dendrokronológiai laboratóriumiába, a Tree Ring Laboratory ba, ahol a fadarabok mintázatának elemzésével tudták meghatározni a hajó korát.

Eszerint a vízi jármű még az amerikai függetlenségi háború előtti időkből származik: a hajót 1754-ben építették és a Defiance nevet kapta. A faanyag kormeghatározása annyira pontos, hogy még azt is meg tudták állapítani, hogy a hajóácsok által felhasznált deszkákat egy 1753-ban kivágott fából hasították ki.

Claesson először tehát a fa életkorából tudott kiindulni, de így is vagy 50 évnyi feljegyzést kellett átnéznie, hogy rátaláljon a Defiance nevére, amelyről kiderült, hogy 1769-ben süllyedt el Maine York Beach nevű tengerpartja közelében.

Innen már nem volt nehéz összerakni a kirakót, mivel a Defiance-t 1754-ben építették Massachusettsben.

Utolsó útjára négy fős legénységgel indult, a rakománya liszt, sertéshús, illetve Angliából származó árucikkek voltak, a céljukat azonban már nem érték el, mert óriási viharba keveredtek.

„Lehorgonyoztak a part közelében, de a vihar annyira felkorbácsolta a tengert, hogy végül el kellett vágniuk a horgonyköteleket” – magyarázta Claesson a CNN-nek.

„A hajót így a hullámok kisodorták a partra, tönkre is ment a viharban, a legénység viszont túlélte a kalandot.”

A lelet azért is különleges, mert az amerikai függetlenségi háború előtti időkből csupán nagyon kevés hasonló maradt fenn, emellett azonban a klímakutatók is értékes információkhoz juthatnak a roncs vizsgálatával.

„Az efféle hajóroncsokra úgy is gondolhatunk, mintha élő organizmusok, vagy inkább afféle környezeti raktárak lennének, amelyek a klíma régióban tapasztalható változásával kapcsolatos információkat rejtenek, ezekre a fák évgyűrűinek vizsgálata deríthet fényt” – magyarázta Claesson.

Bár a szakember csaknem biztos benne, hogy valóban a Defiance nevű hajóról van szó, további történelmi kutatásokra is szükség lesz, hogy minden kétséget kizáróan bizonyítani lehessen ezt a feltételezést.

A hajóroncsot idővel el fogja pusztítani vagy el fogja sodorni az óceán, Claesson szerint azonban most már van annyi adatuk és fotójuk a roncsról, hogy annak emlékét meg tudják őrizni az utókornak.

Forrás:
nlc.hu

Oszd meg cikkünket!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
e-max.it: your social media marketing partner