A kínai kereskedés 8,5 millió forintnak megfelelő összeget követelt a gyerek szüleitől.

Milliókat fizettek a szülők, miután 3 éves kislányuk 10 luxusautót karcolt végig egy autószalonban

Egy kínai családnak hárommillió forintnak megfelelő összegű kártérítést kellett fizetnie egy autószalonnak, miután hároméves kislányuk tíz darab Audit karcolt végig egy kővel, miközben szülei nem figyeltek oda rá – jelentette a helyi sajtó.

Az eset még november 24-én történt Guilin városában, de csak most számolt be róla a kínai sajtó.

A beszámolók szerint a csak Zhao vezetéknéven azonosított apuka egyik barátját kísérte el az autószalonba, ahova a felesége és lánya is vele tartott. Miközben az autókat nézegették, egyikük sem figyelt oda a gyerekre, akik unalmában a nála lévő kővel krikszkrakszokat kezdett el karcolni a kiállított autók fényezésébe.

Amikor észrevették, hogy mit csinált, a kislány már tíz luxusautót rongált meg, köztük egy 2020-as Audi Q8-ast, amit 42 millió forintnak megfelelő összegért árulnak Kínában. A szalon 200 ezer jüanos, azaz nagyjából 8,5 millió forintos kártérítést kezdett el követelni a szülőktől, közölve, hogy az újrafényezés után már csak csökkentett áron tudják azokat eladni, mert nem számítanak új autónak.

A szülők ezt nem akarták elfogadni, és egy békéltető bíróság elé vitték az ügyet, ahol december 3-án sikerült is megegyezniük. A szülők végül 70 ezer jüant (3 millió forint) kártérítést fizettek az autószalonnak, az ügyben ítélkező bíró pedig kiemelte, a szülők nem védekezhetnek azzal, hogy „a gyerek még túl fiatal” és „nem érti, hogy mit csinált”, mert az ő feladatuk lett volna, hogy megakadályozzák a rongálást.

Oszd meg cikkünket!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
e-max.it: your social media marketing partner