Nézzétek csak meg jobban!

A South China Morning Post számol be az esetről, amely során ingatlanosok egy medencére és parkra néző lakást próbáltak meg úgy eladni, hogy az említett kert nem is létezett. A nagyjából 7,5 millió lakosú Csangsában egy újépítésű lakópark egyik lakását szerették volna megvásárolni a meg nem nevezett vevők.

Az átverésről készült fotók a kínai közösségi oldalon, a Weibón kezdtek terjedni.

A hírek szerint a lakást végül sikerült is eladni, a tulajdonosok átvették a kulcsokat de igencsak meglepődtek, mikor közelebből is szemügyre vették a közeli parkot.

Medencére és parkra néző lakás

Parkra néző lakás

A képeken látszódik, hogy nagy része, vagyis a víz valójában kék műanyag borítás, vagyis szó sincs valódi kertről. Az ügyből végül botrány lett, a tulajdonosok az ingatlankereskedőhöz fordultak, akik azt mondták, soha, egyetlen szóval ígértek parkot, a kék a blokkok között elhelyezkedő medence hatású borítás pedig csak látványelem.

A kerületi hivatal most találkozót szervezett az érintett lakosok és a kivitelező között annak érdekében, hogy megoldást találjanak a problémára. A hivatalos indoklás szerint azért kellett beborítani műanyaggal a házak közötti füves területeket, hogy eleget tegyenek a kormány szigorú tűzvédelmi előírásainak. Ezt láthatólag úgy oldották meg, hogy a műanyag borítást kékre festették, hogy az úgy nézzen ki, mintha egy tó volna.

Oszd meg cikkünket!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
e-max.it: your social media marketing partner