Drasztikusnak tűnő megoldással harcol a függősége ellen.

Ma már nem cigivel menőznek a fiatalok

Az íróként és tanárként is dolgozó Nicole Dieker sajátos kísérletbe fogott, amióta felismerte, hogy túl sok időt pazarol el a közösségi oldalak böngészésére. A Medium blogszolgáltató felületén megjelent beszámolója szerint ez már a munkáját is veszélyeztette, a produktivitását ugyanis alaposan visszavetette a posztok, tweetek vagy épp Instagramra feltöltött fotók nézegetése.

Ezért nekiállt keresni valamilyen módszert, amivel megtámogathatja nem kifejezetten acélos akaraterejét. A megoldás a Pavlok 2 elektromos karkötő képében érkezett, amely az ígéret szerint egy hónap alatt képes leszoktatni bárkit káros szokásairól.

Az ígéret már csak azért is megalapozottnak tűnik, mert a Pavlok 2 nemes egyszerűséggel áramütéssel bünteti, ha eltévelyednénk.

A Pavlok 2 50 és 450 volt közötti feszültségre képes (Fotó: Unsplash)

De honnan tudja a gép, hogy mikor mit csinálok?

A Pavlok 2 karkötőhöz tartozik egy okostelefonos applikáció is, amelyen beállíthatjuk, hogy mi az a függőségünk, amelyből menekülni szeretnénk: a dohányzás, a gyorséttermi kaja, de akár a körömrágás mint rossz szokás is száműzhető az életünkből ezzel a módszerrel. A karkötő a giroszkópjai segítségével ugyanis felismeri például a dohányzásra vagy körömrágásra jellemző mozdulatokat, ha pedig ilyesmit érzékel, kisebb, de azért kellemetlen áramütéssel „honorálja” ezt.

A pszichológiában kondicionálásnak hívják ezt a módszert, legismertebb példája – a feltehetően a karkötő nevét is ihlető – Ivan Petrovics Pavlov kutyája, amely eleinte valódi ételt kapott, miközben a nyáltermelését mérték, ezzel egy időben pedig felvillantottak egy lámpát. A kísérlet végére az ételt elhagyták, de már a lámpa felvillanása is elég volt az állat nyáltermelésének beindulásához.

A Pavlok 2 hasonló elven működik, a fejlesztő cég ígérete szerint pedig ezzel a módszerrel valóban hamar le lehet szokni a káros szenvedélyekről: a fenti videóban is olvasható beszámoló szerint még a nikotint is pár nap után elhagyták azok a dohányosok, akik kipróbálták a karkötőt.

Dieker tapasztalatai szerint a karkötőt 50 és 450 volt közötti feszültség leadására lehet beállítani. A leggyengébb fokozatot alig érezni, a 200 voltos beállítás rovarcsípésre emlékeztet, míg a 100 százalékra tekert teljesítmény hangos káromkodást váltott ki a bloggerből, aki megfogadta, hogy ezt soha többet nem próbálja ki.

Dieker egyébként úgy állította be a karkötőt, hogy akkor kapjon áramütést, ha naponta 30 percnél többet tölt valamelyik közösségi oldalon (ebben egy böngészőkiegészítő plugin közreműködése is szükséges), azonban a második naptól fogva már alig-alig kapott áramütést, részben mert egyszerűen félt az áramütéstől, részben pedig azért, mert már két nap elteltével érzékelte, hogy mennyivel hatékonyabban tud dolgozni és általában élni, ha nem tér vissza újra és újra a közösségi oldalakra.

A végső értékelés szerint a bloggernek mindössze öt napra volt szüksége, hogy a felére csökkentse a közösségi oldalak használatát, ami függetlenül attól, hogy félelemről vagy a produktivitás növekedéséről van szó, jelzi, hogy a módszer sikeresnek tekinthető.

Már persze, ha ezért hajlandóak vagyunk kifizetni a Pavlok 2 kétszáz dolláros, vagyis közel hatvanezer forintos árát.

Oszd meg cikkünket!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
e-max.it: your social media marketing partner