Mary Katherine Backstrom, a kétgyermekes blogger anyuka gyakran osztja meg az élete fontosabb pillanatait a Facebookon.

Csodálatos leckét adott megbocsátásból az anyjának egy 3 éves kislány

Legfrissebb posztjában a floridai nő azt írja, élete 35 éve alatt nem kapott olyan értékes leckét a megbocsátásról, mint amilyet a 3 éves kislánya, Holland adott neki.

A bejegyzésről, amire több mint százezer reakció érkezett és majdnem ugyanannyi megosztást kapott, a pozitív, értékes történeteket feldolgozó Upworthy közölt cikkeket.

Az anya azt írja, nemrég különösen nehéz dolga volt a 3 éves Holland lefektetésével. Amikor egy óra küzdelem árán végre sikerült ágyba dugnia a kislányt, kissé indulatosan azt mondta neki: „Szeretlek, de ma már egy szót sem!”

A nő a fogait összeszorítva fojtotta magába a haragját, amikor elindult kifelé a gyerekszobából, de nem ért el az ajtóig, amikor a kislánya utána szólt.

Anya, van egy dolog, amit még mégis elmondok. Megbocsátok neked!

Backstorm meglepetten ment vissza, leült a kislánya mellé az ágyra és megkérdezte: „Kicsim, tudod egyáltalán, mit jelent a megbocsátás?” Holland rövid gondolkodás után azt suttogta:

Azt jelenti, hogy rossz voltál, de én nem akarok már haragudni, mert aludni fogok, és így a szívemnek nem lesz hasfájása.

Backstorm azt írja, nehezen hiszi el, de a hároméves lánya emlékeztette arra, hogy nem soha sem szabad haraggal lefeküdni, különben az ember szívének tényleg hasfájása lesz.

Az Upwotrhy azt írja, a kislánynak tudományos szempontból is igaza volt, bár a kutatók még vitatkoznak a megbocsátás fogalmának meghatározásáról.

A Berkeley egyetem pszichológusai szerint, a megbocsátás annak a tudatos eldöntése, hogy valaki elengedi a jóvátétellel, vagy megtorlással kapcsolatos érzelmeit egy egyénnel, vagy csoporttal szemben, aki kárt okozott neki, attól függetlenül, hogy az az egyén, vagy csoport megérdemli-e a megbocsátást.

A szakértők úgy gondolják, hogy a megbocsátásnak nem feltétele, hogy az ember fátylat borítson az őt ért sérelemre, vagy elbagatellizálja magában annak komolyságát.

A megbocsátás nem jelent felejtést.

Nem része, hogy magyarázatot, vagy kifogást keresünk arra, amit elkövettek ellenünk. Bár a megbocsátás segíthet helyrehozni a megromlott kapcsolatokat, nem feltétlenül jelenti azt, hogy ki is kell békülnünk azokkal, akik fájdalmat okoztak nekünk, vagy felmentsük őket a felelősségre vonás alól.

A megbocsátás arról szól, hogy a megbocsátó békét teremt a lelkében, megszabadul a pusztító haragtól. Arról van vita a kutatók között, hogy a megbocsátásnak része-e, pozitív érzelmek táplálása a vétkesek felé, abban azonban egyet értenek, hogy a megbocsátás lényege, hogy megszűnjenek a negatív érzelmek.

A megbocsátás elszenvedett fájdalom felismerése, de a megtagadása annak, hogy ez a fájdalom határozzon meg bennünket. Ezáltal adunk magunknak lehetőséget a továbblépésre és a gyógyulásra.

Oszd meg cikkünket!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
e-max.it: your social media marketing partner