Kőkemény éveken van túl a 28 éves Sarah Boyle.

Amputálták a melleit a fiatal anyának, és túl volt a kemoterápián, mire kiderült, hogy sosem volt rákos

Az angliai Stoke-on-Trent-ben élő, kétgyermekes anya ráadásul megtudta, hogy a hosszú szenvedés, szorongás, a teste megcsonkítása, mind feleslegesen történt – írja a brit Metro. Sarah-t 2016 decemberében diagnosztizálták mellrákkal. Mire 2017 júliusában kiderült, hogy tévesen, már több kör durva kemoterápián volt túl, és mindkét mellét amputálták. A fiatal nő azt mondja, a kezelések hatásaitól még most is szenved, nemrég pedig megtudta, hogy bár a melleit helyreállították, előfordulhat, hogy később éppen a plasztikai műtét, pontosabban az implantátumai fajtája miatt alakulhat ki mellrákja. Szörnyű volt, amikor közölték, hogy rákos vagyok, de átesni a kezeléseken, a műtéteken, majd megtudni, hogy mindez teljesen felesleges volt, az teljesen összetört. Sarah-nak azt mondták, hogy a kezelések miatt, jó eséllyel terméketlen lett, hét hónappal ezelőtt mégis megszületett a második gyermeke. A fiatal anya nagyon nehezen viseli, hogy őt már nem tudja szoptatni. Azt mondja, bár tudja, hogy semmi sem változtathat mindazon, ami vele megtörtént, mégis válaszokat akar a kérdéseire, és biztos szeretne lenni benne, hogy másokkal ez már nem fordulhat elő. A nő ezért ügyvédeket bízott meg, hogy vizsgálják ki az ügyét és tegyék meg a megfelelő lépéseket. A kórház elismerte a felelősségét. Bocsánatot kértek a tévedésért, azt állítják, emberi hiba történt Sarah biopsziájának kiértékelésekor, ezért ezen túl, az ilyen vizsgálatok eredményeit mindig átnézi majd egy második patológus is. Azt ígérték, Sarah továbbra is minden segítséget megkap az őt kezelő orvosoktól.

Oszd meg cikkünket!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
e-max.it: your social media marketing partner