Egy egész vállalkozást épített erre.

Menhelyi állatoknak csinál csokornyakkendőt ez a 12 éves fiú, hogy szívesebben fogadjanak örökbe

Amikor egy állat menhelyre kerül, nem túl rózsásak a kilátásai arra, hogy otthonra leljenek. Rendhagyó módon szeretne segíteni ezen a helyzeten egy aranyszívű kisfiú, a 12 éves Darius Brown. Kézműves kutya- és cica-csokornyakkendőket készít, amelyeket aztán menhelyeknek ajándékoz, hogy az emberek szívesebben fogadják örökbe az „úriemberré és –asszonnyá vedlett” négylábúakat.

Darius egyébként maga is megvívta a harcát. Kétéves korában kiderült, hogy a beszéd, a szövegértés és a finommotoros képességek terén is súlyos elmaradásai vannak, de ez nem akadályozta meg abban, hogy elérje a célját. Nyolcéves korában kezdett el segíteni a nővérének a csokornyakkendő-készítésben, ami a finommotorikáját is javította. Ekkor derült ki, hogy kifejezetten tehetséges ebben a munkában.

11 éves volt, amikor megalakította Beaux&Paws nevű kisállat-divatcégét, amely az általa készített egyedi állat-csokornyakkendők eladásával foglalkozik.

Emellett számtalan csokornyakkendőt adományozott állatmenhelyeknek, és ráadásul 43 ezer követője van az Instagramon.

Ajándékai több ezer menhelyi kutyának segítettek új otthont találni.
Forrás.:
(Bored Panda)

Oszd meg cikkünket!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
e-max.it: your social media marketing partner