Az Angliában élő Kylie Jarman feltehetőleg soha életében nem használt mikrohullámú sütőt, így történhetett meg vele a különös incidens.

A 20 éves norfolki lány ugyanis egy félig elkészített ételt vásárolt az egyik áruházban, majd hazaérve betette a vacsoráját több mint háromnegyed órára a mikróba, ahogyan ő azt a használati utasításban olvasta. Miután letelt a 45 perc, felháborodva tapasztalta, hogy a vacsora szinte teljesen odaégett, ráadásul az a kicsi ép rész, ami maradt, a száját is megégette, amikor megpróbálta megenni. Jarman annyira felháborodott az áruház felelőtlenül kiadott használati utasításán, hogy előbb kiírta a Facebookra, hogy mekkora tragédia történt vele, később pedig a fogyasztóvédelemhez fordult. Ezután derült ki, hogy amit ő 45 percnek olvasott az igazából 4-5 perc mikróban. A sütőben való elkészítéshez valóban 45 percet írnak alacsony hőfokon. A fiatal lány ekkor döbbent rá arra is, hogy nem mindegy, mikróba vagy sütőben készül el egy étel. Jarman ezek után érthetően letett arról, hogy feljelentse az áruházat. Azt azonban a mai napig nem érti senki, miért evett bele a szénnéégett, tűzforró ételbe, ha tudta, hogy meg fogja égetni a száját.
Forrás.:
(via)

Oszd meg cikkünket!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
e-max.it: your social media marketing partner