A követői segítették ki.

Mina Guli egy 43 éves ausztrál nő, aki mindenképpen tenni szeretett volna valamit a környezetéért. Elhatározta, hogy azt fogja csinálni, amiben igazán jó: futni fog. Gulinak az a lehetetlen küldetésnek tűnő ötlete támadt, hogy 100 nap alatt lefut 100 maratont, a projekttel pedig a világot fenyegető ivóvízhiány problémájára és a takarékosság fontosságára hívja fel a figyelmet a közösségi oldalakon. A kampánynak a „Running Dry” nevet adta, ami szójátékként egyszerre utal a futásra és a bolygó kiszáradására: arra, hogy szakértők szerint 2030-ra az emberi társadalom édesvízigénye 40 százalékkal meg fogja haladni a rendelkezésre álló mennyiséget.

Guli szorgosan rótta a kilométereket, bármennyire is kitartó volt azonban, végül nem volt képes végigcsinálni a kihívást. A 62. maratonja után ugyanis kiderült, hogy elrepedt az egyik combcsontja, ha pedig továbbra is folytatja a maratonozást, maradandó károsodást fog szenvedni. „Teljesen megsemmisültem. (…) Olyan volt, mintha a szemem előtt dőlt volna romba minden, amiért dolgoztam, minden, amiről álmodtam, minden, amit célként tűztem ki magam elé."

Hamarosan azonban hatalmas meglepetés érte:
„Éppen otthon ültem, teljesen magamba roskadva, amikor a telefonomra elkezdtek érkezni az üzenetek olyan emberektől, akik azt mondták: hallottuk, hogy nem tudsz futni, úgyhogy lefutjuk helyetted a napi kilométereket."

Mina sérülésének híre futótűzként terjed a közösségi oldalakon, és az emberek világszerte beszálltak a maratonsorozatba. Mina ekkor jött rá, micsoda eredményt ért el a kampánya. Voltak olyan napok, amikor a lefutott kilométerek száma jócskán meghaladta a tervezett mennyiséget: Mina követői az egyik nap összesítve nem kevesebb, mint 8495,3 kilométert futottak, ami 201 maratonnak (!) felel meg. A kampány február 11-én ér véget. Ha te is részt szeretnél venni benne, fuss le néhány kilométert, készíts magadról egy képet, és töltsd fel valamelyik közösségi oldalra a #RunningDry és #Everydropcounts hashtagekkel!
Forrás.:
(Yahoo)

Oszd meg cikkünket!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to StumbleuponSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
e-max.it: your social media marketing partner