Viccből gyújtotta fel a vécén ülő kollégáját egy 22 éves bristoli autókereskedő.

Azt hitte, vicces lesz, ha felgyújtja vécén ülő kollégáját. Nem, nem volt az

John McCarthy azt hitte, jó poén lesz, ha kuplungfolyadékot önt munkahelyük férfi vécéjének ajtaja alá, majd öngyújtóval lángra lobbantja, miközben kollégája, Harry Hayward a dolgát végzi. A meggondolatlan heccelés azonban súlyos következményeket vont maga után: az egygyermekes apa teste 14%-ban megégett. Hayward karja, lába, valamint nyaka is megsérült, és egy héten keresztül kórházi ellátásra szorult ráadásul poszttraumatikus stressz szindrómát is diagnosztizáltak nála. Az eset 2016-ban történt, és Hayward azóta visszatért dolgozni, azonban képtelen fék-, illetve kuplungolajakat a kezébe venni, valamint retteg elmenni vécére is. McCarthy, amikor látta a mellékhelyiségből kirohanó, lángoló kollégáját sokkot kapott és csak azt tudta mondogatni, hogy sajnálja. Mindez nem hatotta meg a bristoli bíróságot, és arra kötelezték a meggondolatlan fiatalt, hogy 2,7 millió forintnak megfelelő fontot fizessen kártérítésül áldozatának, valamint kétszáz óra közmunkára ítélték. Ezenfelül 18 hónap szabadságvesztésre ítélték, amit később két év felfüggesztett börtönbüntetésre módosítottak. A bírák azzal indokolták az enyhébb büntetést, mert úgy vélik, hogy McCarthy őszinte megbánást tanúsított és egy életre megtanulta a leckét.
Forrás.:
(Metro)

Oszd meg!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
e-max.it: your social media marketing partner