A tenyerében tartott drogokról készült fényképet küldött egy potenciális vevőnek egy dealer Angliában, azonban a rendőrségnek így is sikerült megtalálnia.

Bár igencsak felkészült volt a tettes, ugyanis a képet titkosított alkalmazással küldte el, ez sem volt elég arra, hogy megússza a terjesztést. A dél-walesi rendőrök tudományos támogató csoportja a felvételen látható ujjlenyomata alapján azonosította a dealert, akivel együtt 10 társa is lebukott.

A tudományos támogató csoport egyik tagja, Dave Thomas "úttörőként" jellemezte megoldásukat, azonban hozzátette, hogy ez régimódi technológiának számít. Újszerűségét mégis az adja, hogy a rendőrök ezentúl a házkutatásokkor lefoglalt telefonok képeit még alaposabban böngészhették át, mert tudták, hogy van rajta egy fotó egy kézről. Az esett kapcsán bebizonyosodott, hogy fényképfelvételen látható ujjelnyomatrészletek alapján is képesek valakit azonossítani.

"Ezek a srácok azért használják a technológiát, hogy ne bukjanak le. Nekünk is lépést kell tartani a haladással" - mondta Thomas.

A telefont egy házkutatás során foglalták le Bridgendben, miután fülest kaptak arról, hogy egy drogkereskedő banda tartózkodik ott. A házkutatás során az egyik rendőr szúrta ki a telefont a kézben tartott drogokról készült képpel.

A fotót végül csak bizonyítékként tudták használni, mert a rendőrségi adatbázisokban csak az ujjhegyek lenyomatát őrzik, az azonban nem volt látható a képeken. De a gyanúsított elfogása után már azonosítani tudták a felvételen látható ujjlenyomatot, bizonyítván, hogy tényleg az igazi elkövetőt kapták el.

444.hu

Oszd meg cikkünket!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to StumbleuponSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn