Névtelen „jóakarójának” köszönheti a 27 éves Svetlana Topol, hogy rajongóin túl most már a munkatársai és a diákjai is tisztában vannak azzal, milyen mellékállást vállalt a tanári munkája mellett, írta meg a The Sun. Az egyébként házas tanárnő 2010 óta dolgozik Szentpétervár egyik legnívósabb iskolájában, eközben pedig előszeretettel szerepel diáklányos tematikájú felnőttfilmekben is, kislányos külsejének köszönhetően.
Az egyébként visszafogottan öltözködő, kihívó sminket vagy ruát sosem viselő Topol úgy bukott le, hogy valaki elküldte az összes filmjének linkjét minden egyes diákjának és az valamennyi kollégájának e-mailben. Miután fény derült a tanárnő különleges iskola utáni tevékenységére, óriási botrány tört ki a szülők körében. Topolt 24 órán belül eltávolították állásából, többé nem volt már az iskola alkalmazottja.
A pornósok eközben mind mellé álltak, hiszen filmes munkatársai minde szívesen forgattak vele, hiszen a „hagyományos és az alternatív” technikákat is kiválóan alkalmazta, akármit is jelentsen ez. Topol kifejezetten népszerű volt másodszakmájában. Filmjeit általában Magyarországon és Csehországban forgatták, hiszen itt jóval magasabb gázsit kapott a szereplésért, mint otthonában.

Oszd meg!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
e-max.it: your social media marketing partner