A brit fiatalt állandó hátfájás gyötri.

A TikTokon osztotta meg reménytelen helyzetét az a fiatal nő, aki nagy mellei miatt állandó hátfájással küzd. Hollie Bee ironikus formában mesél szomorú állapotáról: azt mondja,

13 éves korában testének már 65 százaléka mellből állt, és sajnos ma már 97,8%-a „húsos zacsi”.

A háta azonban már nem bírja cipelni ezt a súlyt. Hollie már több mint 27 kilogrammot leadott, mivel úton-útfélen azt hallotta, hogy ezzel tudna segíteni magán, de ettől még ugyanannyira szenved 6 kilós – ahogy ő mondja – „dinnyéitől”, mint korábban.

Fájdalmaim vannak

– mondja a videóban. Hollie Bee Tb-támogatást igényelt egy mellkisebbítő műtéthez, ám azt a választ kapta, hogy további 30 kilót le kellene adnia. Szerinte még ezek után sem finanszírozná az állam a beavatkozást, ezért most nem lát más lehetőséget, minthogy gyűjt a 8000 fontba (3,2 millió forint) kerülő műtétre, amit egy magánklinikán végeznének el. A nem kis összeg összeszedését, mint mondja a kisvállalkozásán keresztül próbálja meg megvalósítani,

és így, hogy hülyét csinál magából a TikTokon,

azaz gyakorlatilag támogatást kér az internetfelhasználóktól. A Sun brit bulvárlap cikkéből kiderül, hogy mellméretéből más problémái is származnak Hollie-nak az állandó hátfájáson kívül: rendszeresen beszólogatnak neki férfiak, de olyan is előfordult, hogy egy vadidegen megfogta a lány mellét, és közben dudáló hangot adott ki.

A videó nézettsége már meghaladta a 2,2 milliót, közel 700 ezer like érkezett a poszthoz, emellett Hollie rengeteg támogató, motiváló kommentet, üzenetet is kapott.

@ohnoitshollie

Reply to @tismail2 I appreciate all your love and support (pun intended) so far. ##bustygirlproblems ##funny ##thicctok

♬ Steven Universe - L.Dre

Oszd meg!

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn
e-max.it: your social media marketing partner