Megérkezett a Birdsday formáció debütáló megjelenése, amely a "Birds Of Paradise" címet kapta.
Az Ofenbach két jóképű francia fiatalembert takar Versailles-ból.
Az Avicii-vel közös sikerkollaboráció, a „Back Where I Belong” után megérkezett a többszörös platinalemezes „EDM” nagyágyú, Otto Knows vadonatúj dala.
A Strobe!, azaz Petter és Isak együttműködése 12 éves korukig nyúlik vissza, amikor kezdetleges asztali számítógépükkel felfegyverkezve, a YouTube-on fellelhető tutorial videók segítségével közös zeneírásba kezdtek.
Ismét Ilyenek a sérült emberek című műsor a Lépés Rádióban!
Írta: Holló Róbert2016 december 20-án kedden este 19.00 és 21.00 óra között egy új, "Más" műsor lesz hallható a Lépés Rádióban.
A műsor célja, hogy bemutassa a sérült emberek különféle élethelyzeteit. Holló Róbert (Robi) a Lépés Rádió főszerkesztője úgy véli: Magyarországon már egyre több helyen használják az "Érzékenyítést". Ami abból áll, hogy különféle helyeken hozzáértő emberek bemutassák hogyan segítsenek a fogyatékkal élőknek. Ez a téma a médiában még nem kapott elég hangsúlyt. Ennek adunk most teret, már csak azért is, mert Robi, és a rádió több munkatársa is látássérült. A kedd esti műsorban arról lesz szó hogy a fogyatékkal élő embereknél hogyan telnek az ünnepek. Hogyan élik meg ők például a karácsonyi készülődést. Gyere hallgass minket és szólj hozzá a műsorhoz oldalunk Üzenetek doboza által vagy Facebook oldalunkon!
Még...
Itunes: http://apple.co/2d1i6jM
Spotify:http://bit.ly/2grMHX7
Google-play: http://bit.ly/2fvdwaF
Deezer: http://bit.ly/2fxYvIo
Itunes : http://apple.co/2g7HBhK
Google play: http://bit.ly/2h1VmCx
Spotify :http://bit.ly/2gucMH0
Deezer: http://bit.ly/2h1XE4v